Kezdőlap Gazdaság Kezdésnek több mint bruttó 350 ezer forintot akarnak a fiatalok
No menu items!

Kezdésnek több mint bruttó 350 ezer forintot akarnak a fiatalok

A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, a megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint vagy az alatti fizetéssel – derül ki a Work Force humánerőforrás szolgáltató felmérésének eredményeiből.

A fiatalok 27 százaléka 350 és 450 ezer forint közötti bérre vágyik, 10 százalék fölött van azok aránya, akik 600-800 ezer forintos fizetést is reálisnak tartanak, a válaszadók 2,7 százaléka pedig már az induláskor milliós fizetésben gondolkodik. A fiatalok 10 százaléka nem tudta megmondani, hogy mennyit szeretne keresni.

A kutatás szerint a munkahelyválasztáskor a versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkaidő és a nyitott, támogató vezetők a legfontosabb szempontok a fiatalok számára. A befogadó csapat és az előrelépés lehetősége is ott szerepel a legfontosabb tényezők között.

A fiatalok többsége magabiztos, ha arról van szó, hogy sikerül-e a képzettségének megfelelő munkahelyet találni: 70 százalékuk jelezte, hogy nem tartja nehéznek a számára megfelelő munkahely megtalálását.

A munkahelyet kereső fiatalok elérésére a felmérés alapján a legjobb felület a Facebook, a válaszadók 60 százaléka jelezte, hogy ott keres állást. A második legnépszerűbb platformot a munkáltatók saját digitális felületei jelentik, 35,4 százalék tájékozódik ilyen módon.

A kutatást a Work Force megbízásából az Atkári Research&Analysis végezte el 500 fős mintán a 18-25 év közöttiek körében, 2022 májusában.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,