Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait
No menu items!

K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait

A mikro-, kis- és középvállalkozások már érzik az infláció hatásait, ám az ukrán-orosz konfliktus hatásait vélhetően még kevésbé látják – közölte a K&H Bank első negyedévi kutatása alapján.

A K&H kkv bizalmi indexe 2022 első negyedévében hat ponttal öt pontra csökkent. Az indexet 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével mérték.

Az index 5 pontos értéke még mindig pozitív, ugyanakkor utoljára négy éve volt ilyen alacsonyan.

A K&H szakértői szerint az index visszaesésének hátterében a magas infláció áll, amelynek híre már az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása előtt ismert volt. A megkérdezés közvetlenül a konfliktus kitörése előtt kezdődött és az azutáni két hétben zajlott, amikor a kkv-k feltehetően még nem építették be várakozásaikba annak esetleges hosszú távú hatásait.

A K&H Bank felmérése szerint az index csökkenését négy tényező okozta: a közterhek, a kormányzati intézkedések, a munkaerő, az alapkamat terén látható mérséklődő várakozások.

A közterhek mérséklődésére az előző negyedévben még a megkérdezettek 27 százaléka, most viszont már csak 12 százaléka számít.

A kormányzati intézkedéseket az előző negyedévben még a kkv-k 46 százaléka, most viszont már csak 38 százaléka tartja vállalkozásbarátnak. Az elmúlt időszakban – a járvánnyal kapcsolatos gazdasági hatásokat ellensúlyozó könnyítések miatt – kifejezetten magas volt a vállalkozásbarát intézkedésekre számító cégek száma, ami most mérséklődött – írják a közleményben.

A munkaerővel kapcsolatos várakozások  7 ponttal mínusz 5 pontra csökkentek. Ebben a számban több foglalkoztatásra vonatkozó előrejelzés is megmutatkozik, úgymint a további alkalmazottak felvétele, a prognosztizált bérnövekedés és a dolgozói létszám tervezett bővülése. Ennél negatívabb eredmény 2020 első negyedévében volt, amikor a koronavírus-járvány kirobbanásakor mínusz 8 ponton álltak a munkaerővel kapcsolatos várakozások.

A vállalati hitelkamatokban az előző negyedévben még 3,4 százalékos, most viszont már 3,9 százalékos növekedéssel kalkulálnak a cégek. A jegybanki alapkamat és újabban az irányadó jegybanki betéti kamat emelkedése közvetlenül tolja felfelé a vállalati hitelkamatokat is, vagyis a valóságban ennél akár jelentősebb is lehet a növekedés – mutatott rá a K&H Bank.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.