Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Korlátozott béremelést tart lehetségesnek a szakértő
No menu items!

Korlátozott béremelést tart lehetségesnek a szakértő

A bérnövekedés első félévben látott lendülete kitarthat, folytatható, viszont az inflációt és a gazdasági növekedést meghaladó emelkedésnek határa van. Erről Regős Gábor, a Századvég elemzője beszélt az M1 aktuális csatornának.

A közgazdász kifejtette, hogy a bérnövekedés lehetőségét mutatja, hogy a régiójában a bérhányad, az a rész, amit a megtermelt jövedelemből a bérek kitesznek, mintegy 10 százalékkal marad el a nyugati értékektől. A másik oldalról viszont Magyarországon, a magyar tulajdonban lévő vállalatoknál ez az arány magasabb.

Ez azt jelenti, hogy ezeknél a magyar tulajdonú cégeknél nehezebb kigazdálkodni a további emelést.  A béremeléshez  a termelékenységet növelni kell beruházásokkal, fejlesztésekkel.

Regős Gábor emlékeztetett, júniusban 11,2 százalék volt az éves béremelkedés üteme, amit a piaci tényezők közül elsősorban a munkaerőhiány segített, míg kormányzati oldalról a hatéves bérmegállapodás munkáltatók terheit csökkentő lépései -fogalmazott az MTI beszámolója szerint.

A Századvég elemzője beszélt arról is, hogy a magasabb bért fizető ágazatokban az átlagnál kisebb mértékben nőtt, míg az alacsonyabb bérű területeken jobban emelkedtek a bérek.

A bérolló csökkenése ugyanakkor félrevezető adat is lehet, mivel a leggazdagabbak jellemzően nem bérből és fizetésből élnek, a legszegényebbek pedig nem rendelkeznek teljes munkaidős állással, így ezen két csoport helyzetéről nem ad információt a bérstatisztika – mondta.

Regős Gábor hangsúlyozta, hogy a béremelkedésnek tudható be a kiskereskedelmi forgalom első fél évben mért 6,8 százalékos növekedése is.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.