Kezdőlap Gazdaság Kormányzati támogatás a turizmusnak: 30 milliárd forintot kap az ágazat
No menu items!

Kormányzati támogatás a turizmusnak: 30 milliárd forintot kap az ágazat

A magyarországi turizmus idén továbbra is kiemelkedően teljesít, a belföldi és a külföldi vendégek száma is intenzíven emelkedik a tavalyihoz képest. Az energetikai válság világszerte kihívás elé állítja az ágazatot, amire válaszként a kormány Európában elsők között olyan hat intézkedésből álló, célzott turisztikai csomagot fogadott el, amely 30 milliárd forinttal támogatja közel 100 ezer kis- és középvállalkozó működését a megemelkedett energiaköltségek kigazdálkodásában. Az intézkedések érintik a turizmusfejlesztési hozzájárulást, a munkaidőkeretet, a SZÉP Kártya szabályozást, az NTAK-adatszolgáltatást, a VIZA-adatszolgáltatást, és a szálláshely-minősítést.  

A turizmus a gazdasági növekedés egyik húzóágazata, amely rendkívül érzékenyen reagál a társadalmi, gazdasági változásokra. Az ágazat a forgalmi adatok alapján idén továbbra is jól teljesít, megközelíti a Covid-járvány előtti rekordév számait. 2022 első tíz hónapjában 13 millió vendég 33 millió vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken, a vendégéjszakák száma 34%-kal volt magasabb, mint a tavalyi érték. A belföldi vendégéjszakák száma 20 millió volt, a külföldiek pedig kétszer annyi vendégéjszakát töltöttek el október végéig, mint tavaly, meghaladva ezzel a 13 millió éjszakát. A szálláshelyeken 2022. január-októberben 555 milliárd forintnyi bevétel realizálódott, míg a vendéglátás árbevétele az első tíz hónapban meghaladta az 1200 milliárd forintot.

Az előfoglalási adatok alapján az év hátralévő részére is bíztatóak a számok: az év utolsó két hónapjában további 4 millió vendégéjszaka van kilátásban, amely szám folyamatosan emelkedik. Intenzív adventi időszakra számítanak a szolgáltatók, melynek köszönhetően év végére elérhetjük a kitűzött 37 millió vendégéjszakát. A fokozott érdeklődés és növekvő forgalom is azt támasztja alá, hogy töretlen a bizalom hazánk iránt.

A turizmus Magyarországon a nemzetgazdasági húzóágazatok egyik kiemelkedő szektora. Legutolsó kiemelkedő évében a gazdasági hozzájárulása GDP arányban elérte a 13%-ot, éves szinten pedig 5 milliárd euróval járult hozzá a devizaegyensúly fenntartásához, mely értéket 2022-ben ismét megközelíti. Az ágazatban dolgozó munkavállalók a foglalkoztatás 10%-át adják.

A megnövekedett energiaárak okozta kihívásokra Európában elsők között, célzott intézkedéscsomagot jelentett be a kormány, annak érdekében, hogy a vállalkozások forgalma utáni adózási és szabályozási környezeti intézkedésekkel segítséget nyújtson a szektornak.

Az intézkedések alapját a szakmai szervezetekkel való egyeztetési folyamat előzte meg, amelyek célja, hogy az ágazati szereplők további nyitvatartását támogatva, továbbra is húzóágazat maradjon a turizmus.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) tiszteletbeli elnöke, Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója és Ruprecht László, a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) elnöke

A kormányzati segítségnyújtás leggyorsabb és leghatékonyabb módja a bevétel utáni 4%-os turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésének 2022. október 1. és 2023. március 31. közötti felfüggesztése. Ez 30 milliárd forintot hagy közel 100 ezer hazai szolgáltató zsebében. Egy átlagos 50 szobás vidéki szálláshely esetébenpéldául ez havi átlagos 5 millió forint, azaz a felfüggesztés időszakára vetítve közel 30 millió forintot jelenthet.

Az intézkedés nagy segítséget jelent a téli időszakban az energiaköltségek növekedéséből adódó üzemeltetési problémák megoldására és a likviditás fenntartásában.

A SZÉP Kártyára 2022 első 10 hónapja során összesen 281 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók, miközben a munkavállalók 326 milliárd forintot költöttek kártyáikon keresztül. 2022 októberében a munkáltatói feltöltések 1 milliárd forinttal haladják meg a tavalyi év azonos időszakának adatait, a hónap végén több mint 90 milliárd forint állt a felhasználók rendelkezésére. Az intézkedés kiemelkedően pozitívan hathat a vidéki szolgáltatókra, hiszen a vidéki Magyarországra elsősorban hazai vendégek utaznak, arányuk az idei év első 10 hónapja során a teljes, 24 milliós forgalmon belül 71%-os volt.

Szintén jelentős segítség a vendéglátó-üzletek és a turisztikai attrakciók számára, hogy 2023. január 1-jéről 2023. július 1-re módosul az adatszolgáltatási kötelezettségük a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) számára. Az NTAK bővítése a turisztikai szektor teljes digitalizálását szolgálja, eredményeként átfogó kép áll majd rendelkezésre az ágazat forgalmi statisztikai adatairól. Az adatvezérelt ágazatirányítás révén a magyar turizmus még rugalmasabban és gyorsabban tud majd reagálni a változó körülményekre. A csatlakozást pedig az érintett szolgáltatók számára az MTÜ által biztosított, ingyenesen elérhető és használható Vendégem szoftvercsalád is segíti.

A szakmai szervezetek kérésének megfelelően a kormány döntése lehetővé teszi a legfeljebb 24 havi munkaidőkeret elrendelését is. További könnyebbséget jelent a szálláshely-szolgáltatók napi működésében, hogy 2023. december 31-ig továbbra sem szükséges a 14 év alatti vendégek okmányainak adatait beolvasni. Az intézkedés célja, hogy növelje a gyermekes családok belföldi pihenésének kényelmét.

A 2021. december 31-ig nyilvántartásban szereplő és működő magán- és egyéb szálláshelyek esetében az első szálláshely-minősítés regisztrációjának határideje 2024. január 1-re módosul. Ennek jelentősége, hogy a már működési engedéllyel rendelkező magán és egyéb szálláshelyek további egy év felkészülési időt kapnak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.