Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: 56 ezren veszítették el az állásukat márciusban
No menu items!

KSH: 56 ezren veszítették el az állásukat márciusban

A január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Márciusban 56 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 2 ezren munkanélkülivé váltak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot csak részben érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi és foglalkoztatási adatokban kevésbé markánsan jelennek meg.

A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,4 százalék volt. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,4 százalék, az 55-74 éveseké 2,2 százalék volt.

A munkanélküliség átlagos időtartama 10,4 hónap volt, a munkanélküliek 29,8 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

A 15-74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 92 ezer, a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal magasabb, 3,6 százalékos volt. A nők esetében a munkanélküliek száma 81 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal 3,9 százalékra emelkedett.

Foglalkoztatottság

A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 466 ezer volt, 0,7 százalékkal, 31 ezerrel kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal csökkent.

Márciusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 442 ezer volt, az előző hónaphoz képest 56 ezerrel csökkent, míg a 15-64 évesek foglalkoztatási aránya ugyanezen időszak alatt 0,9 százalékponttal csökkent 69,2 százalékra.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók és a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma egyaránt 16 ezerrel csökkent a tavalyi első negyedévhez képest, a külföldi telephelyen dolgozóké lényegében nem változott.

A 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak számának 44 ezres csökkenésével és a munkanélküliek számának 6 ezres növekedése révén 38 ezerrel csökkent a munkaerőpiacon jelen lévő gazdaságilag aktív népesség. A korosztály lélekszámának 43 ezres mérséklődése miatt az inaktív lakosság létszáma is 5 ezerrel csökkent, de így is elérte az 1 millió 740 ezret.

A 15-64 éves férfiak foglalkoztatási rátája 0,4 százalékponttal, 76,9 százalékra csökkent, míg a 15-64 éves nők foglalkoztatási rátája 0,1 százalékponttal 62,5 százalékra mérséklődött.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája 28,2 százalék volt. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korú foglalkoztatottak száma 39 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 83,1 százalékra csökkent. Az idősebb, 55-64 éves korosztályban a foglalkoztatási ráta 2,3 százalékponttal, 58,4 százalékra emelkedett.

A 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta megfelelt Európai Unió által 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértéknek.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.

Jó hír a légi utazóknak: nagyot nő a Ryanair flottája a nyáron

A Ryanair tovább bővíti flottáját azzal, hogy 40 új Boeing repülőgép leszállítására számít július közepéig

Oroszország a fejlett országoknál jobban növekedhet 2024-ben

A Reuters múlt havi közvélemény-kutatása szerint az orosz központi bank várhatóan 16%-on tartja irányadó kamatát a következő, április 26-i kamatmeghatározó ülésén. A Reuters által megkérdezett elemzők 2024 végére 12,5%-on várják a kamatlábakat

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.