Hirdetés
Kezdőlap Építőipar KSH: erősen kezdte az évet az építőipar
No menu items!

KSH: erősen kezdte az évet az építőipar

Januárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 11,0 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése bővült, az épületeké 10,0, az egyéb építményeké 12,8 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a decemberihez mérten 7,4 százalékkal nőtt, januárban 32,8 százalékkal haladta meg a tavaly májusi mélypontot.

A megkötött új szerződések volumene 8,0 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 32,2 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére vonatkozóké viszont 326,9 százalékkal nagyobb volt a tavaly januári, alacsony bázisnál.

Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 11,5 százalékkal magasabb volt a tavaly január véginél. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 27,0, az egyéb építményeké 2,2 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

Mindhárom építőipari ágazat termelése emelkedett, az épületek építésében 21,4, az egyéb építmények építésében 15,3, a speciális szaképítésben 3,1 százalékos volt a növekedés januárban az előző év azonos hónapjához képest.

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Német szakember: öt szigetelési mítosz eloszlatásával sokat lehet spórolni

Nem csak az új radiátor segít az energiatakarékosságban: az...

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6406,60 ponton zárt, ami 1,66 ponttal, 0,03 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

A diák a király a bankoknál: több tízezres jóváírás és ajándék jár a számlanyitásért

A kedvező feltételeket 24-26 éves korig lehet megtartani, a pontos életkori határ bankonként eltérő lehet.

Horvát lap: a Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát állam ellen

Miután a megjelent a cikk, a Mol rövid közleményben reagált, amelyben megerősítette a hírt, de részletekbe nem bocsátkozott.
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB a régióból elsőként lett a CASI nemzetközi zöld kapacitásépítő szervezet tagja

A szervezet célkitűzése, hogy hozzájáruljon a fenntartható finanszírozási piac fejlődéséhez, valamint több hitelképes zöld projektet hozzon létre az EMDE-országokban

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...