Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: több mint 6 százalékot zuhant tavaly az ipar
No menu items!

KSH: több mint 6 százalékot zuhant tavaly az ipar

Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amivel 2019 októbere óta a legnagyobb éves növekedést érte el. 2020-ban a termelés volumene 6,1 százalékkal kisebb volt, mint 2019-ben, amikor 5,6 százalékos volt a növekedés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Munkanaphatástól megtisztítva a decemberi termelés 1,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, mivel 2020 decemberében kettővel több munkanap volt, mint 2019-ben. Az előző hónaphoz képest 2,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított termelés, de az áprilisi mélyponthoz képest 58 százalékkal nőtt.

Az ipari termelés októberben érte el tavalyi csúcsát azt követően novemberben is 1,0 százalékkal alacsonyabb volt az előző havinál.

A decemberi növekedéshez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártásban gyorsult a növekedés üteme a novemberi 7,4 százalékról, ugyanakkor az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az átlag alatti mértékben emelkedett az előző két hónapban mért csökkenés után. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása pedig május óta először csökkent – tette hozzá első becslésében a KSH.

Az ipari termelés decemberi részletes adatait jövő pénteken, február 12-én közli második becslése alapján a KSH.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Minden negyedik magyar online keres rá a tüneteire

A magyarok többsége betegség jeleit észlelve elsősorban a háziorvosával konzultál. Ugyanakkor gyakran több forrásból is gyűjtenek információt a betegek: minden negyedik páciens az interneten keres rá tüneteire – derül ki a Dokio egészségügyi platform aktív internetező, felnőtt lakosság körében végzett reprezentatív kutatásából.

MKIK: egyre több iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni

Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályaorientációs felméréséből.

Lassult a szlovákiai magyarok fogyása

Mintegy 36 ezerrel csökkent Szlovákiában a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma az elmúlt tíz évben, ám a fogyatkozásuk üteme jelentősen lassult, számszerűen a felére esett vissza az előző évtizedhez képest - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) adataiból.

Uniós infláció. A magyar már csak az ötödik legnagyobb

Rekordmagas éves fogyasztói árindex alakult ki az euróövezetben, az Európai Unió egészében pedig 5,3 százalékra emelkedett az infláció decemberben. A legnagyobb áremelkedést Észtországban regisztrálták - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Hírek

Filmstúdió épül a világűrben

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég - írja a Variety.

Hollandia 175 millió eurót fizet egy Rembrandtért

A holland szenátus jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy Hollandia megvásárolja Rembrandt van Rijn (1606-1669) Zászlóvivő című festményét - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.

Az állam beszáll a debreceni repülőtérbe

Kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a város polgármestere.

Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma.

Amerikai repülőjáratokat töröltek az 5G miatt

Több nemzetközi légitársaság bejelentette, hogy szerdától törölte járatait egyes amerikai repülőterekre, mivel attól tartanak, hogy az ott kiépített 5G hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit.

Máltai elnököt választott az Európai Parlament

Roberta Metsolát, az Európai Néppárt (EPP) jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökének a testület strasbourgi plenáris ülésén.

Megújult a NAV honlapja

Néhány napja debütált a NAV új információs, illetve online ügyintézésre is alkalmas portálja, amely a magánszemélyek és a szakmabeliek számára is új megoldásokat kínál.

Horvátország újabb lépéssel készül az euró bevezetésére

Horvátországban szeptember elejétől már euróban is fel kell tüntetni a termékek árát - jeéentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

Gazdaság

MNB: változatlan az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank - ahogy az előző három héten is - az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ezzel negyedik hete tarja ezen a szinten az effektív rátát, miután az első idei aukción megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A jövő heti tenderre a monetáris tanács keddi ülése után kerül majd sor.

Fizetési mérleg. Csökkent a hiány novemberben

Tavaly novemberben 331 millió euróval 486 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya az októberi 817 millió euróról. Az ország külső finanszírozási helyzetének jellemzésére a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlegéből számolt mutató az októberi 326 millió finanszírozási igényből novemberre 218 millió euró aktívumba fordult - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

MNB: még mindig nem szerzett magyar banklicenszt a Revolut

A Revolut Bank Magyarországon továbbra is határon átnyúló intézményként működik, itthoni banklicenszt nem szerzett, noha ezt a jegybank folyamatosan szorgalmazza az ügyfelek biztonsága érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom