Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kutatás. A technológiai beruházások jelentős versenyelőnyt hoznak
No menu items!

Kutatás. A technológiai beruházások jelentős versenyelőnyt hoznak

A koronavírus-járvány alatt a technológiai beruházásokra fókuszáló vállalatok jelentősen növelték előnyüket versenytársaikhoz képest – állapította meg az Accenture globális szolgáltató vállalat új kutatása.

Az összefoglaló szerint a felhőre, a mesterséges intelligenciára és más technológiára fordított összegeket növelő vezető vállalatok árbevétele ötször gyorsabb ütemben nőtt, mint a lemaradóké. Ez jóval nagyobb mértékű, mint a néhány éve mért kétszeres arány.

A felmérésben 4300 válaszadót kérdeztek meg 25 országban és 20 iparágban. Pontozták a vállalati rendszereik erősségét és az innovációra átcsoportosított költségvetésük nagyságát, ennek alapján a teljes minta 10 százalékát sorolták a vezető cégek közé.

Tóth Tünde, az Accenture Magyarország tanácsadásért felelős vezetője kifejtette: a vezető vállalatok korábban vezetik be az innovatív technológiákat és gyakrabban költenek erre más cégekhez képest. Az élen járó vállalatok nemcsak az új technológiák bevezetésére figyelnek, hanem a sikeres alkalmazáshoz szükséges lépések végrehajtására is, ideértve az új munkamódszereket, az innováció által vezérelt kultúra megerősítéséhez szükséges változtatásokat és a munkaerő továbbképzését – jelezte.

A kutatás szerint a vezető vállalatok több mint 70 százaléka növelte beruházásait a felhőbiztonság, és 68 százaléka a hibrid felhő terén. A vezetők 70 százaléka az IoT technológiák, 59 százaléka pedig a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás részleteire is figyelt.

Az Accenture szerint a felhőplatform kiépítésével elért költségmegtakarítás révén az informatikai költségvetés a karbantartásról az innovációra csoportosítható át.

Az “élre törők” vállalatkategóriába a teljes minta 18 százalékát sorolták, ezek a cégek rövid idő alatt átalakították technológiai stratégiájukat és határozták meg prioritásaikat. Kihasználva a válság kínálta lehetőségeket, 17 százalékkal növelték a fejlett és új technológiák használatát, valamint szervezeti változtatások végrehajtásával még jobban kihasználták a technológiák előnyeit, és az átalakulást évek helyett hónapok alatt valósították meg.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rárepül az EB-re a Wizz Air

A légitársaság június 15-én és június 19-én Budapestről és Debrecenből is indít járatokat a mérkőzésekre.

Nem taposni, hanem visszavinni!

A kisebb üzletek kézi visszaváltó pontként is csatlakozhatnak a rendszerhez, ha a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával tudják megoldani.

Útimorzsák Ronaldo hazájából – Portugália: felszálló pályán

Az előrejelzések szerint az ibériai ország gazdasága idén a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság az Európai Unióban.

Az EU az informatika területét érintő állami támogatásokat hagyott jóvá

A CIS az első olyan, közös európai érdeket szolgáló projekt, mely a felhő- és pereminformatika-technológiák területén valósul meg.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.