Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kutatás-fejlesztés - 90 milliárd támogatás magyar pályázóknak
No menu items!

Kutatás-fejlesztés – 90 milliárd támogatás magyar pályázóknak

Eddig mintegy 90 milliárd forint érkezett magyar vállalatokhoz, egyetemekhez és kutatóintézetekhez az Európai Unió Horizont 2020 elnevezésű programján keresztül.

Az EU eddigi legnagyobb kutatás-fejlesztési és innovációs programján, a közvetlen brüsszeli támogatással működő Horizont 2020-on keresztül 1076 magyarországi pályázatnak 276 millió eurót ítélt meg – derült ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs hivatal által a Világgazdaság érdeklődésére közölt adatokból.

Az úgynevezett kiválótudomány-pilléren belül az Európai Kutatási Tanács (ERC) területén a legeredményesebbek a magyar résztvevők, a hazai ERC-pályázatoknak 58,6 millió eurót szavaztak meg. Az ipari vezető szerep pillérénél magyar szempontból az információs és kommunikációs technológia (26,9 millió euró) a zászlóshajó, a társadalmi kihívásoknál pedig az élelmezésbiztonság, a fenntartható mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás kategóriája (22,5 millió euró).

Intézménytípus szerinti megoszlásban 90 millió eurót hoztak haza a Horizont 2020-ból a vállalatok, 76,7-et a kutatóintézetek, 73,1 milliót a felső- és középfokú oktatási intézmények, 13,4-et a köztestületek.

Az elnyert brüsszeli források szempontjából az oktatási intézmények közül a Közép-európai Egyetem a legeredményesebb 23 millió euróval, a kutatóintézetek mezőnyében pedig a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet az éllovas 16,4 millió eurós támogatással. A nonprofit szervezetek között a HCEMM Nonprofit Kft. – a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös, molekuláris biológiai kutatásokra létrehozott vállalkozása – vezeti a Horizont 2020 kifizetési listáját 12,5 millió euróval.

A piaci szereplők közül a legtöbb direkt brüsszeli forrást, 3,8 millió eurót a gödöllői, biotechnológiai kutatással és fejlesztéssel foglalkozó BioTalentum Kft. hívta le.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Széchenyi Turisztikai Kártya – Eddig 30 milliárd forintos igény

November végéig 777 vállalkozó 30 milliárd forint szabadon felhasználható forrást igényelt a Széchenyi Turisztikai Kártya konstrukcióban - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Belefúrt a Holdba a kínai űrszonda

Megkezdte a kőzetminták gyűjtését a Holdon a Csang'o-5 kínai űrszonda - jelentette be szerdán a kínai nemzeti űrügynökség.

Japán kormány: “Go to travel, go to eat” – a lakosság titakozik

Japán marketingkampánnyal élénkíti a belföldi turizmust. Jó a gazdaságnak, de irritálja a lakosságot. 

Potápi: az erdélyi magyarság jövője a tét

A december 6-i romániai parlamenti választáson való részvételre buzdítja az erdélyi magyarságot, valamint a Románia területén kívül élő, szavazásra jogosult magyarokat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán szerda reggel közzétett videoüzenetében.

Hírek

Életveszélyes is lehet a hamis vakcina – riasztott az Interpol

A koronavírus elleni oltóanyagokkal kapcsolatos bűncselekmények veszélyére figyelmeztetett az Interpol. A nemzetközi rendőri ügynökség szerint a szervezett bűnözői csoportok hamisított vakcinák árusításába kezdhetnek.

Emlékérmék a MOB alapításának 125 éves évfordulójára

A Magyar Olimpiai Bizottság megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.

Szálló por – Putnokon veszélyes, több helyen egészségtelen a levegő

A magas szállópor-koncentráció miatt számos városban tovább emelkedett a légszennyezettség.

Januártól drágulnak a pályamatricák

A személygépkocsikra (D1 díjkategória) jövőre az éves autópálya-matrica 44 660 forint, a megyénkénti 5200 forint, a tíznapos heti 3640 forint, a havi 4970 forint lesz - derült ki a autopalyamatrica.hu-n közzétett tájékoztatásból.

Leszállt a Holdra a Csang’o-5 kínai űrszonda – talajmintát gyűjt

Sikeresen leszállt a Holdra kedden a Csang'o-5 kínai űrszonda - jelentette be a kínai nemzeti űrügynökség.

Bírság. Hazavitte a bankautomatában felejtett milliót

Jogtalan elsajátítás miatt pénzbüntetést kapott egy hajdúszoboszlói férfi, aki tavaly szeptemberben egy pénzkiadó automatából elvitt egymillió ottfelejtett forintot - közölte a Debreceni Törvényszék.

Pszichés zavar? A plüssállatokból nem lehet kinőni

A felnőttek felének van plüssállata! Egyre több gyártó ismeri fel a célcsoportban rejlő lehetőséget. Szociológusok a jelenség hátterét kutatják.

Átverés volt az ausztriai munkalehetőség

Külföldi munka ígéretével próbáltak pénzt kicsalni gyanútlan álláskeresőktől a magukat a Trenkwalder munkatársainak kiadó csalók - közölte a munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég, amely rendőrségi feljelentést is tett.

Streaming. A járvány ellenére virágzik a brit filmipar

A streamingszolgáltatóknak, köztük a Netflixnek és a Disney-nek köszönhetően a koronavírus-járvány ellenére is virágzik a brit filmipar.

Covid-vakcina. A Moderna beadta engedélyezési kérelmét az EU-ban és az USA-ban

A Moderna amerikai gyógyszergyártó hétfőn benyújtotta kérelmét a koronavírus elleni vakcinája feltételes engedélyezésére az Európai Unióban és az Egyesült Államokban.

Gottfried Péter a Monetáris Tanács új tagja

Az Országgyűlés megválasztotta Gottfried Pétert a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa új tagjának.

Állatkínzás. Kutyaviadalok Nyíregyházán – TEK rajtaütés

Állatviadal szervezésével és állatkínzással gyanúsítják azt a hat embert, akiket egy tiltott állatviadalon fogtak el a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai Nyíregyháza külterületén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gazdaság

Új MFB-hitel vállalkozásoknak – 90 milliárdos keretösszeggel

Új hiteltermék-változatot indít az MFB Csoport vállalkozások számára: az MFB Krízis Hitel Plusz december 7-től igényelhető - közölte a Magyar Fejlesztési Bank.

Az MNB szerint K-alakú kilábalás jön

A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége erős maradt, de a kilábalás nem minden gazdasági szektort érint majd egyformán, ezért a gazdaságtámogató intézkedések előtérben maradhatnak - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a novemberi Pénzügyi stabilitási jelentést ismertetve.

Kivonul Magyarországról az Aegon biztosító

A VIG (Vienna Insurance Group) megveszi a holland Aegon biztosító közép- és kelet-európai részlegét - közölte az osztrák cég.

Az OTP kivonult Szlovákiából

Az OTP Bank pénzügyileg is lezárta szlovákiai leánybankja, az OTP Banka Slovensko értékesítését a belgiumi székhelyű KBC Csoportnak. A vételár nem nyilvános.

Az MNB zöld ajánlást készít a bankoknak

A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján.

MNB: hamarosan jön a vállalati zöld hitel

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelten fontos a környezeti fenntarthatóság összekapcsolása a pénzügyekkel, ezért a jövőben a vállalatok számára is  bevezeti a zöld hitelt. De a jegybank saját ökológiai lábnyomának csökkentését is kitűzte célul - mondta az MNB alelnöke.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom