Kezdőlap Ingatlan Lakáspiac - áremelkedés. Vidéken nyugati megye a legdrágább
No menu items!

Lakáspiac – áremelkedés. Vidéken nyugati megye a legdrágább

Győrben az albérletárak is viszonylag magasak: jellemzően 120 ezer forint a havi költség egy lakásra. Illusztráció: MTI/Krizsán Csaba

Győr-Moson-Sopron megyében 5 százalékkal nőttek az ingatlanárak január és augusztus között az előző év azonos időszakához képest. S bár drágulás mértéke nem érte el a 8-10 százalékos országos átlagot, a térség így is az egyik legdrágább régiónak számít – közölte a Duna House.

Győr-Moson-Sopron megyében a panelek átlagos négyzetméterára 380 000 forint, a téglalakásoknál ez az összeg átlagosan 486 000 forint. Míg a lakások négyzetméterárai nőttek, addig a házaknál stagnálást figyeltek meg éves összevetésben, így egy átlagos, 100 négyzetméteres ingatlant továbbra is meg lehet vásárolni 30 millió forintért.

Mindezek miatt lakhatási szempontból az egyik legdrágább régiónak számít az országban Győr-Moson-Sopron megye, köszönhetően fejlett infrastruktúrájának és Ausztria szomszédságának, amely egyben a befektetőket is vonzza.

Benedikt Károly

Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője elmondta: a legtöbb egyetemi nagyvárosban átlagosan 100-135 ezer forint között mozognak az albérleti díjak. Jelentős változás nem történt az előző évekhez képest, a régióban így is igen széles skálán változnak az árak: míg Győrben jellemzően 120 000 forint a havi költség egy lakásra, addig Sopronban már átlagosan 80 000 forintért is lehet bérelni. A megyeszékhely magas árait nem csak a nyugati határ közelsége és a felsőoktatási intézmények indokolják, hanem az Audi gyárban foglalkoztatott ingázó vagy vendégmunkások is, akik albérlettel oldják meg lakhatásukat.

Ennél drágábban csak Budapesten és Veszprémben lehet kiadni lakásokat az egyetemistáknak, illetve a vidéki munkavállalóknak – tette hozzá a szakértő.

Arról is beszámoltak, hogy míg Budapesten főként befektetési szándékkal vásároltak a vevők ingatlant, addig vidéken az elsődleges motiváció a nagyobb lakásba való költözés volt, és csak második helyen szerepelt a befektetés. Budapesten jellemzően 55 négyzetméteres lakásokat választanak a befektetők, amikre átlagosan 43 millió forintot költenek, vidéken viszont már nagyobb, 65-70 négyzetméteres ingatlanokat preferálnak, átlagosan 21,9 millió forintért.

Az elemzés szerint a szeptemberi iskolakezdés és az idénymunkások visszatérése plusz motivációt adott a potenciális vevőknek az ingatlanvásárláshoz. Így a nyár vége minimális élénkülést hozott a lakóingatlanpiacon, a Duna House által jelzett 11 304 darab tranzakció ugyan elmarad az előző évek augusztusaihoz képest, de az előző hónaphoz viszonyítva (11 185) növekedést mutat, ami őszre tovább aktivizálódhat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig
Hirdetés

Hírek

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.

Egymilliárd eurós kötvénykibocsátást hajtott végre az MFB

Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Történelmi csúcsra erősödött, áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin csütörtök hajnalban a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.

Elismerést kapott a Semmelweis Egyetem stroke-ellátó programja

Az Európai Stroke Társaság (ESO) legmagasabb, gyémánt szintű elismerését nyerte el a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-ellátó programja
Hirdetés

Gazdaság

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.