Hirdetés
Kezdőlap Hírek Lemondott Kazahsztán elnöke - 29 évig állt az ország élén
No menu items!

Lemondott Kazahsztán elnöke – 29 évig állt az ország élén

Váratlanul bejelentette lemondását Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki 1990 óta vezette a volt szovjet tagköztársaságot – közölték orosz hírügynökségek.

Nazarbajev a kazah tévécsatornák által közvetített beszédében jelentette be döntését, majd aláírt egy rendeletet, amely értelmében március 20-tól befejezi elnöki megbízatását.

"Úgy döntöttem, hogy befejezem elnöki megbízatásomat" - mondta Nazarbajev. "Az idén harminc éve lesz, hogy országunk legfőbb vezetői tisztségét töltöm be. Hatalmas megtiszteltetés ért nagyszerű népemtől, hogy a független Kazahsztán első elnöke lehettem" - fűzte hozzá.

A 78 éves politikus ugyanakkor a széles jogkörökkel rendelkező Nemzetbiztonsági Tanács elnöke marad.

“Törvényeink szerint a nemzet vezetője címet ruházták rám, maradok továbbá  a Nemzetvédelmi Tanács elnöke, amely széles jogosultságokkal rendelkezik az ország kül- és belpolitikáját illetően”. Maradok a  kormányzó Nur Otan (Haza Pártja) elnöke, valamint az Alkotmánytanács tagja is” – mondta Nazarbajev.

Hangsúlyozta, hogy a nép és az ország aggodalmai, továbbra is az ő aggodalmai maradnak.

“A független kazah állam megalapítójaként abban látom jövőbeli feladatomat, hogy lehetővé tegyem a hatalom átadását egy fiatalabb nemzedék vezetőinek, akik folytatják az ország átalakítását” – emelte ki a kazah vezető.

A kazah Alkotmányossági Tanács február 15-én adott tájékoztatást Nazarbajev kérésére a kazah alaptörvény 42 cikkelye harmadik pontjának értelmezéséről, amely az elnöki megbízatás idő előtti megszakítását szabályozza. A testület megállapította, hogy az államfőnek jogában áll lemondani.

A Ria Novosztyi hírügynökség jelentése szerint az elnökválasztásig Kaszimdzsomart Tokajev, a szenátus elnöke látja el az államfői teendőket.

A 78 éves politikus csaknem három évtizede, 1990 óta áll Kazahsztán élén, legutóbb 2015 áprilisában választották újra – ötödször – köztársasági elnökké.

Nazarbajev 1991. december 1-je óta tölti be az államfői tisztséget. Bár az alkotmány szerint az államfő hivatalosan két ízben választható újra, Nazarbajev – akinek hivatalos címe “Kazahsztán első elnöke” – egy 2012-es alkotmánymódosítás lehetővé tette számára, hogy akárhányszor újraválasztható legyen.

Hatalmi bázisát rokonai és bizalmasai alkotják, akiket vezető állami tisztségekbe helyezett. Megfigyelők szerint az utód is ebből a személyi körből kerül majd elő. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.