Kezdőlap Edukáció Lendület program: MTA-pályázat fiatal kutatóknak
No menu items!

Lendület program: MTA-pályázat fiatal kutatóknak

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívást tett közzé új Lendület-kutatócsoportok létrehozására. A legjobb fiatal magyar kutatókat hazahívó, illetve itthon tartó program keretében korhatár és kutatási célirány szerint három kategóriában várják a pályázók jelentkezését.

A Lendület program az MTA egyik legismertebb kiválósági pályázata, amelynek köszönhetően 2009 óta 164 kutatócsoport alakult akadémiai kutatóintézetekben és egyetemeken – hangzott el az M1 aktuális csatornán.

Bereczky Áron, az MTA Kutatási Pályázatok Főosztályának vezetője elmondta, hogy a meghirdetett program három kategóriája részben korhatárt, részben kutatási célirányt jelöl.

A Lendület I. kategóriát legfeljebb 38 éves, PhD-vel rendelkező fiatal kutatóknak írták ki. Ők azok a kutatók, akik önálló karrierjük kezdetén állnak. Elmondta, hogy a PhD megszerzését követően az első években a kutatók általában egy mentor alatt vagy egy kutatócsoport tagjaként dolgoznak. A Lendület I. kategóriát azoknak a kutatóknak írták ki, akik már önálló karriert folytatnak és önállóan is képesek kutatócsoportot létrehozni, megszervezni – részletezte a főosztályvezető.

Ismertetése szerint a Lendület II-re a kutatók 45 éves korig pályázhatnak. Ide tapasztaltabb, kutatócsoport-vezetőként bizonyított és korábbi pályázati eredményeket elért PhD-vel rendelkező tudósok jelentkezését várják.

Az alapkutatásokat végzők mellett a gazdasági versenyképességet közvetlenül szolgáló, kiemelkedő eredményességű alkalmazott kutatásokat végzőket is támogatja az MTA – tette hozzá.

Így a harmadik kategória -a Célzott Lendület – az alkalmazott kutatásokat folytatókat célozza meg. A Lendület program e kategóriájában meghirdetett pályázatra a gazdasági versenyképességet közvetlenül szolgáló kutatásokra vállalkozó 45 év alatti kutatók pályázhatnak. “Azok a kutatók, akik nemcsak publikálható tudományos eredményeket fognak letenni az asztalra, hanem olyan eredményeket, amelyeket egy magyarországi gazdasági társaság alkalmazni tud” – részletezte.

Kitért arra is, hogy a Célzott Lendület esetében a finanszírozásnál elvárják, hogy a támogatás egy részének folyósítását az a gazdasági társaság vállalja át, amely a magyar versenyszférában tevékenykedik és alkalmazni tudja a kutatási eredményeket.

A program keretében ebben a három kategóriában kaphatnak támogatást a fiatal kutatók ahhoz, hogy saját kutatócsoportot hozzanak létre. Egy-egy Lendület-kutatócsoport 5 évig működik a program támogatásából.

A Lendület-kutatócsoportok a kiterjedt akadémiai kutatóhelyeken vagy felsőoktatási intézményekben működhetnek, évente kutatócsoportonként legalább 25 millió, maximum 60 millió forintos támogatással - részletezte.

A program abból indult ki, hogy mi szükséges egy sikeres kutatási projekthez. Ehhez négy dologra van szükség: egy jó csapatra, kutatási infrastruktúrára, időre és versenyképes fizetésre. Ezeket szeretné biztosítani a Lendület projekt – magyarázta Bereczky Áron az MTI tudósítása szerint.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyben a kínai villanyautók? Vizsgálódik az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság ma hivatalos szubvencióellenes vizsgálatot indított az akkumulátoros elektromos járművek Kínából történő behozatala kapcsán.

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

Világújdonság: már a poggyászkocsi is intelligens a müncheni reptéren

Digitális vásárlási élménnyel gazdagodnak a müncheni reptér utasai azzal, hogy a légikikötőben megjelentek az első intelligens poggyászkocsik.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Hírek

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.