Hirdetés
Kezdőlap Hírek Lengyelország nem engedi el a német háborús jóvátételt
No menu items!

Lengyelország nem engedi el a német háborús jóvátételt

Illusztráció: Bigstock

Lengyelország közel ötven államnak küld a Németországon számonkért második világháborús jóvátételről szóló diplomáciai jegyzéket – jelentette be Arkadiusz Mularczyk lengyel külügyminiszterhelyettes.

Mularczyk a sajtókonferenciáján felidézte: Lengyelország október elején küldte el Németországnak az 1939-1945-ös német agresszió és megszállás következményeiről, ezek rendezéséről szóló diplomáciai jegyzéket. Erre a jegyzékre Berlin mindeddig nem adott hivatalos választ – húzta alá.

Ezért Varsó közel 50 államhoz – az Európai Unió, a NATO, az Európa Tanács tagállamaihoz – intéz diplomáciai jegyzékeket, amelyben a lengyel követelmények jogi, ténybeli és erkölcsi alapjairól tájékoztatják a címzetteket – közölte Mularczyk.

Meggyőződésének adott hangot, hogy a szerdán szétküldött diplomáciai jegyzékek “az emberi jogok betartásáról és a jóvátételről szóló nyílt vita” alapját képezik majd.

A lengyel kormány következetesen cselekedni fog ez ügyben, célja a nemzetközi közvélemény tájékoztatása – magyarázta a miniszterhelyettes. Hozzátette: ennek nem a Lengyelország és Németország közötti feszültség fokozása a célja, a jegyzék szétküldése “az elemi tisztesség, igazságosság és Lengyelország partnerként való kezelésének elérésére irányul“.

A Berlinbe elküldött októberi jegyzék fő forrását képező, szeptemberben bemutatott lengyel parlamenti bizottsági jelentésben, amelyet 2017 óta Mularczyk irányítása alatt készítettek, 6200 milliárd zlotyra (535 800 milliárd forintra) becsülték az "anyagi és nem anyagi" háborús károkat.

Mularczyk jelezte: a jelentés német fordítását széleskörűen terjeszteni fogják a német elit, a német média, illetve az agytrösztök körében.

Úgy vélte: a jóvátétel kifizetését és az elrabolt műkincsek visszaszolgáltatását is maga után vonó, “tisztességes és partneri” lengyel-német megállapodás nem helyettesíthető “csupán az erkölcsi felelősségvállalást hangoztató szavakkal”.

Kizártnak nevezte, hogy a második világháború súlyos következményeit viselő Lengyelország “soha ne kapjon semmilyen jóvátételt vagy kártérítést“.

A német kormány a lengyel parlamenti bizottsági jelentésre reagálva már szeptemberben megerősítette, hogy a jóvátétel ügyét lezártnak tekinti.

Az egykori Német Demokratikus Köztársaság és a volt Szovjetunió közötti 1953-es megállapodás nyomán az akkori kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya nyilatkozatban mondott le a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről.

A jelenlegi lengyel kormány szerint a szovjet nyomásra tett nyilatkozat – amelyet a lengyel jogi közlönyben annak idején nem tettek közzé, csak a Trybuna Ludu kommunista napilapban jelent meg 1953 augusztusában – nem kötelező erejű nemzetközi jogforrás.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.