Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Hírek Letelepedne a Holdon a NASA - tartós holdprogramot terveznek

Letelepedne a Holdon a NASA – tartós holdprogramot terveznek

Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán űripari vállalkozások bevonásával – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA igazgatója.

Jim Bridenstine

Jim Bridenstine fontosnak nevezte, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjenek a Holdra, “és ezúttal ha odarepülünk, ott is maradunk“.

“Nem fogunk zászlókat és lábnyomokat hátrahagyni, majd hazatérni, hogy aztán 50 évig vissza se menjünk” – mondta Bridenstine, utalva a korábbi holdraszállásokra.

Szavai szerint “a világ összes többi országától eltérően” az Egyesült Államok tartós holdprogramot tervez, olyat, amelynek keretében rendszeresen jönnek-mennek az embert szállító űrhajók. Azóta, hogy az Apollo 17 misszióban 1972 decemberében Eugene Cernan asztronauta a Holdra lépett, nem járt amerikai űrhajós a Földet kísérő égitesten.

Az igazgató szerint 2028-ig tervezik a visszatérést a Holdra, ennek előkészületeként 2024-ig személyzet nélküli űrjárművet küldenek oda, az eszköz megtervezésére már pályázatot is hirdettek a gombamód szaporodó magán űripari cégek számára. A cégeknek a terveket március 25-ig kell benyújtaniuk, az első zsűrizést májusra tervezik.

További lépésként 2026-ig egy kisebb űrállomást létesítenek a Hold pályáján, egyfajta pihenőhelyet, “feltételes megállót” az úton lévő űrhajósok számára, de a Nemzetközi Űrállomástól (ISS) eltérően ezen nem működne állandó személyzet.

A Gateway nevű űrállomás és az állandó holdbázis létrehozásában a NASA számít más országok szakértelmére is. “Sok beszállítót akarunk, akik versengenek a költségek leszorításában és az innovációban” – mondta Bridenstine.

A visszatérés felgyorsítását Donald Trump elnök is támogatja, aki a Holdra szállások felújítása mellett direktívát írt alá 2017 decemberben egy emberi utazásra is tervezett Mars-misszió megvalósításáról is, lehetőleg a 2030-as években. (MTI)

Friss

Tőzsde – Minimális mozgás New Yorkban nyitáskor

A New York-i börze irányadó mutatói a keddi nyitáskor csak minimálisan mozdultak el hétfői záróértékükhöz képest.

Fokozott rendőri ellenőrzés lesz a vonatokon

Szerda reggeltől csütörtök reggelig országszerte fokozott vasúti ellenőrzést tart a rendőrség.

Osztrák tulajdonba kerül az Osram

A csökkenő autóipari kereslet miatt hosszú hónapok óta küszködő német Osram vezetősége elfogadta az osztrák ams AG félvezető-áramkör és szenzorgyártó vállalat feljavított akvizíciós ajánlatát.

Áder Pakson: szükség van az atomenergiára

Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, akkor vissza kell szorítani a fosszilis erőművek működését, az atomenergiáról pedig nem mondhatunk le - mondta Áder János köztársasági elnök Pakson.

Hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés lesz a vonatokon

Szerda reggeltől csütörtök reggelig országszerte fokozott vasúti ellenőrzést tart a rendőrség.

Óránként kilencven gyerek hal meg tüdőgyulladásban

Az elmúlt évben több mint 800 ezer csecsemő és kisgyerek halt meg a betegségben annak ellenére, hogy az gyógyítható és többnyire megelőzhető.

Történelmi fotó bizonyítja: nem halt ki a ritka faj

Csaknem harminc év után először kaptak lencsevégre vietnami kancsilt (Tragulus versicolor). Az apró termetű, őzszerű állat a délkelet-ázsiai ország dzsungeleiben él.

Vonatkatasztrófa Bangladesben – legalább tizenöt halott

Összeütközött két személyszállító vonat Bangladesben, a balesetben legkevesebb tizenöten meghaltak és mintegy hatvanan megsérültek - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat.

Az év új-zélandi madara: a sárgaszemű pingvin

A sárgaszemű pingvin, maori nevén a hoiho lett idén az év madara Új-Zélandon, miután szoros versenyben maga mögé utasította a szintén veszélyeztetett kakapót.

Drágább lesz a gázolaj szerdától

Szerdán literenként bruttó 3 forinttal emelkedik a gázolaj ára, a 95-ös benziné nem változik.

Fogyni vágyókat vert át az újpesti kuruzsló – elítélték

Jogosulatlanul végzett zsírbontó kezelések miatt pénzbüntetésre ítélt a bíróság nem jogerősen egy nőt és élettársát - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Autósok figyelem: sűrű köd száll több megyére

Több megyére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós, sűrű köd veszélye miatt.

Szokatlanul meleg idő – Orvosmeteorológia

A következő napokban, és a jövő héten enyhébb, az ilyenkor szokásosnál néhány helyen jóval melegebb lesz az idő. Orvosmeteorológia.

Kalapács alatt Napóleon csizmája – két tucat milliós érték

Akár a 80 ezer euró (26,7 millió forint) leütési árat is elérheti egy november végi párizsi aukción I. Napóleon francia császár csizmája, amelyet száműzetésben töltött évei alatt viselt Szent Ilona szigetén.

Mindenkit kimentettek a berobbant német bányából

A németországi Szász-Anhalt tartományban berobban bányában rekedt 35 embert a felszínre hozták. A 700 méter mélységben néhány órát töltöttek a bányászok, többen megsérültek.

Bányarobbanás Németországban, sokan bennrekedtek

Robbanás történt egy németországi bányában. Legkevesebb két ember megsérült és harmincöten a föld alatt rekedtek.
Hirdetés

Gazdaság

Kriptovalutába fektette ügyfelei pénzét a Novis Biztosító

Szinte szerencsejátéknak tekinthető, hogy a befektetési életbiztosítást kötő ügyfelek pénzét kriptovalutába fektette a Novis Biztosító - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

A kápé ellen csomagot ajánl a Bankszövetség

A Magyar Bankszövetség 22 pontból álló digitalizációs javaslatcsomagot dolgozott ki: digitális fizetési megoldásokkal szorítanák vissza a készpénzhasználatot és csökkentenék a banki működés adminisztrációs költségeit is.

Infláció – MNB: meg kell reformálni a mérési módszert

A Magyar Nemzeti Bank vezetői szerint a fejlett országok jegybankjai közel egy évtizede jelentős erőfeszítéseik ellenére sem képesek elérni inflációs céljaikat. Matolcsy Györgyék tanulmányukban arra jutnak, ideje újragondolni az infláció mérését.

Csökkent az állampapír-állomány szeptemberben

A központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok állománya 90 milliárd forinttal csökkent szeptemberben. A 30 890 milliárd forintnyi összeg 2223 milliárd forinttal nőtt az idei első kilenc hónapban és 2384 milliárd forinttal egy év alatt - derült ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.

Megduplázzák a bankadót Szlovákiában

Kivezetés helyett megtartják, sőt meg is duplázzák a bankadót Szlovákiában. Az erről szóló törvénymódosítást már jóváhagyta a szlovák kormány.

Egymillió ügyféllel indul az új magyar bank

A Takarékbank csaknem 2300 milliárd forintos mérlegfőösszegével az ország ötödik legnagyobb hitelintézeteként lépett a piacra.
Hirdetés
Hirdetés
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom