Kezdőlap Autó Lóerőparádéval és erős, dobogós helyezéssel kezdte az őszt a Ford
No menu items!

Lóerőparádéval és erős, dobogós helyezéssel kezdte az őszt a Ford

 

Amellett, hogy az összértékesítést tekintve a harmadik, a haszongépjármű tekintetében továbbra is piacvezető a Ford, amely hét új modell és frissítés bevezetésével erősíti pozícióit 2024-ben. És miközben az elektromos vonalat is tovább gazdagítja, a benzingőz és a lóerő szerelmeseiről sem feledkezik meg.

 

Miközben a Ford Magyarországon az eladási listák élmezőnyében szerepel, összesítettben a harmadik helyen áll, a haszongépjármű értékesítésben hosszú évek óta tartja vezető pozícióját. Különösen kiemelkedő a júliusi teljesítmény, amikor a márka a piacon elért 32%-os részesedésével erősítette meg a pozícióját.

2024-ben a megújulás jegyében a Ford hét új modell és frissítés bevezetésével jelentkezik, amelyek közül több is kifejezetten izgalmasnak számít. Az új modellek sorában már csak azért is fontos helyet foglal el az új Ford Kuga, mert ez a modell már 2021 óta vezeti az európai plug-in hybrid (PHEV) értékesítési rangsorát.

A nagy reménységek közé tartozik az igazán vonzó kivitelű, teljesen elektromos Ford Explorer is, ami a 602 km-es hatótávjával az egyik legígéretesebb modell lehet az elektromos járművek között. A klasszikus modellek rajongóinak örömére pedig a Ford Capri is visszatér, igaz elektromos változatban és 627 km-es hatótávval, ötvözve a legendás dizájnt az elektromos technológiával.

Szerencsére a Ford a benzingőz és a sebesség szerelmeseiről sem feledkezik meg. A 60. születésnapját idén ünneplő Ford Mustang, mint a világ legkelendőbb sportautója, amelyből már több mint 10 millió példány talált gazdára, új modellekkel lép a piacra.

Ehhez kötődően rendezett a márka egy különleges sajtóeseményt a Driving Campben, ahol a Mustang történelmi modelljeit egy valóságos mobil modellmúzeumként sorakoztatták fel az aszfalton. Az igazi szenzáció persze mégiscsak a Mustang GT Fastback és az új Mustang Dark Horse Fastback voltak, amelyek a klasszikus autós élményt hozzák vissza a jelenkor legmodernebb technológiáival, közte az aktív aerodinamikával és félaktív felfüggesztéssel. Amíg a Mustang GT Fastback automata váltóval, 5.0 literes V8 motorral 446 lóerővel hasít az aszfalton, a Mustang Dark Horse Fastback manuális váltóval, 454 lóerős, szintén 5.0 literes V8 motorral garantálja az erő és a sebesség örömét.

Érsek M. Zoltán

A cikk testvérlapunk, AzUtazó felületén jelent meg

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...