Kezdőlap Mozaik Londoni elemzők Magyarország felminősítését várják a Fitch Ratingstől
No menu items!

Londoni elemzők Magyarország felminősítését várják a Fitch Ratingstől

Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Fitch Ratings, az idén immár másodszor. A londoni pénzügyi elemzői közösségen belül van olyan vélemény, hogy ezúttal mutatkozik esély a magyar szuverén besorolás javítására a nemzetközi hitelminősítő részéről.

A Fitch 2018-ra összeállított menetrendjében Magyarország először március 9-én szerepelt, és pénteken kerül ismét sorra.

A cég a kialakult gyakorlatnak megfelelően várhatóan péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után jelenti be döntését Londonban.

A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő az idén összesen hat – egyenként két-két – időpontot tűzött ki a magyar államadós-besorolások vizsgálatára, de az eddigi négy időpontban egyikük sem jelentett be módosításokat.

Legutóbb, augusztus 17-én a Standard & Poor’s megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósság-kötelezettségeinek “BBB mínusz/A-3” szintű, befektetési ajánlású besorolását, változatlan pozitív kilátással.

Ugyanígy tett a magyar osztályzat vizsgálatára általa kijelölt idei első időpontban, március 9-én a Fitch Ratings is, amely szintén felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással tartja nyilván a hosszú távú “BBB mínusz” magyar szuverén adósbesorolást.

A City pénzügyi szolgáltatási központjának elemzői közösségében nem zárják ki, hogy a Fitch a pénteki újabb vizsgálati időpontban ezúttal felminősítésre konvertálja a tavaly november 10. óta érvényes pozitív kilátást.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) elemzői a feltörekvő piacokra összeállított, e hétre szóló előrejelzésükben azt valószínűsítik, hogy a Fitch egy fokozattal “BBB”-re emeli a jelenlegi “BBB mínusz”-ról magyar államadós-besorolást, az osztályzati kilátás egyidejű stabilra módosításával.

A ház azzal a véleményével indokolja e várakozását, hogy a magyar gazdaság erőteljes makroszintű alapmutatói miatt ugyancsak erőteljes a magyar szuverén osztályzatra ható felminősítési nyomás.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint Magyarország felminősítése ebben a helyzetben “már csak időzítés kérdése” a hitelminősítők részéről.

A Fitch Ratings péntekre kitűzött vizsgálati időpontja után még egy hitelminősítői felülvizsgálat szerepel a Magyarországra kijelölt idei menetrendben: november 23-án a Moody’s Investors Service veszi napirendre az általa alkalmazott módszertanban “Baa3” besorolással jelölt – a másik két cég minősítésével egyébként azonos – magyar államadós-osztályzatot.

A Moody’s – egyedüliként a három globális hitelminősítő közül – stabil kilátást tart érvényben a magyar osztályzatra.

A három nagy nemzetközi hitelminősítő mindegyike 2016 óta tartja nyilván a befektetésre ajánlott sávban Magyarországot.

A Standard & Poor’s és a Fitch Ratings egyaránt tavaly javította pozitívra a magyar szuverén adósosztályzat kilátását, de az S&P az idén már nem vizsgálja a magyar államadós-besorolást.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ipari park, fejlesztések, új üzletek – Dombóvár az autópályára is számít

Dombóvár nagyon számít a régóta várt M9-es autópályára, amely...

Koronavírus – Izraelben az időseket újraoltják

Az idősek augusztus elején kezdődő újraoltásáról, a harmadik adag...

Ókori, birodalmi csatornát és utat találtak Hollandiában

Ókori, a Római Birodalom idejéből származó csatornát és utat találtak az UNESCO világörökségi listájára a nemrégiben felkerült ősi katonai táborok közelében - jelentették be holland régészek.

Amerika. A vártnál gyengébb lett a negyedéves GDP-adat

Jelentősen, de az elemzők által vártnál szerényebb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben. A növekedéshez hozzájárult, hogy a koronavírus-járvány visszaszorításával gyorsuló ütemben kezdett visszatérni a gazdasági és társadalmi élet a normális kerékvágásba.

Hírek

Nem kísérte pusztító szökőár a 8,2-es alaszkai földrengést

Nem okozott károkat az alaszkai 8,2 es földrengés. Legfeljebb 21 centiméteres szökőárhullámot figyeltek meg az érintett térségben.

Szökőárriadó – 8,2-es földrengés volt Alaszka déli partjainál

Erős, az amerikai földtani intézet (USGS) tájékoztatása szerint 8,2-es földrengés volt Alaszka déli partvidékénél helyi idő szerint szerda este, szökőárriadót rendeltek el.

Vádemelés. Milliárdos ingatlant akart átjátszani az élettársának

Vádat emeltek egy felszámolóbiztos - és társai - ellen, aki a vádirat szerint egy egymilliárd forintnál is nagyobb értékű irodaházat akart átjátszani 160 millió forintért partnerének - közölte a fővárosi főügyész.

Gyengülnek a Föld életjelei – tudósok ezrei sürgetnek azonnali beavatkozást

A Föld életjeleinek gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.

Srí Lanka-i kútásók találtak rá – 100 millió dollárt érhet

Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.

Péntektől újra történelmi rekordon a benzinár – drágul a gázolaj is

Az üzemanyagok újabb jelentős drágulásával búcsúzik a július: péntektől a benzin literenkénti átlagára bruttó 5 forinttal - történelmi rekordra - emelkedik, a gázolaj literje pedig bruttó 6 forinttal drágul.

27%. Vasárnaptól a régi lesz a házhoz vitt ételek áfája

Megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfa augusztus 1-jével az...

Nagyot erősödött a forint a kamatdöntés után

Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzet Bank monetáris tanácsa a vártnál nagyobb kamatemelésről döntött és változtatott a kamatfolyosón is.

Gazdaság

Elemzők: tovább szigoríthat az MNB

Nem okozott meglepetést az alapkamat keddi emelése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további szigorításokat is bejelenthet a következő hónapokban - közölték az MTI-nek nyilatkozó...

Monetáris tanács: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása

Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak: az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tonetáris tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.

Tovább emelte az alapkamatot a monetáris tanács – változott a kamatfolyosó is

Harminc bázisponttal 1,20 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.

Tovább mélyíti kínai kapcsolatait az MNB

Az információcsere és a tudásmegosztás érdekében kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom