Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Lovász Lászlót beválasztották az Európai Kutatási Tanács irányító testületébe
No menu items!

Lovász Lászlót beválasztották az Európai Kutatási Tanács irányító testületébe

Lovász László. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Európai Bizottság március 1-jén három új tagot nevezett ki a legfőbb európai tudományos szervezet, az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) irányító testületébe, a Tudományos Tanácsba, köztük Lovász László matematikust, az MTA korábbi elnökét.

Az Európai Bizottság a három tudóst négy évre nevezte ki olyan tagok helyére, akiknek lejárt a megbízatásuk.

Az új tagok Lovász László mellett Chryssa Kouveliotou asztrofizikus, az amerikai George Washington Egyetem professzora és Giovanni Sartor, a Bolognai Egyetem jogiinformatika-professzora.

Az MTA vezetése örömmel fogadta a hírt, és gratulál Lovász László professzor úrnak a rendkívüli tudományos elismerést is jelentő kinevezéshez” – olvasható az MTA honlapján.

Az Európai Unió által 2007-ben létrehozott Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) a legkiválóbb felfedező kutatások támogatása terén a legjelentősebb európai kutatásfinanszírozó szervezet. Az ERC vezetését egy független irányító testület, a Tudományos Tanács (Scientific Council) látja el. A kiemelkedő tudósokból álló, 22 tagú testület fő feladata, hogy meghatározza az ERC stratégiáját, és gondoskodjon a pályázatértékelő szakértők kiválasztásáról. A testület üléseit az ERC elnöke vezeti. 2021. november 1-jétől az ERC elnöke Maria Leptin.

Az EU “Horizont Európa” keretprogramjának részeként az ERC 2021 és 2027 között 16 milliárd eurót meghaladó összegű költségvetéssel gazdálkodhat.

Lovász László két alkalommal is nyert az ERC kiválósági pályázatain, legutóbb 2019-ben két kutatótársával, Barabási Albert-Lászlóval és Jaroslav Nesetrillel indítottak el egy közel 10 millió eurós Synergy Grant kutatási projektet, amelyet a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetből vezet. Korábban Kondorosi Éva biológus, az ERC élettudományi alelnökeként vett részt a Tudományos Tanács munkájában.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.