Kezdőlap Turizmus Lufthansa: 2023-ig tarthat a légitársaságok válsága
No menu items!

Lufthansa: 2023-ig tarthat a légitársaságok válsága

Három évig húzódhat a koronavírus-járvány okozta válság a nemzetközi légi közlekedésben az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa csoport szerint.

A társaság jelentésében megerősítette korábban közölt adatait, amelyek szerint a kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) az idei első negyedévben mínusz 1,2 milliárd euró volt. A veszteség így csaknem megnégyszereződött az egy évvel korábbi 336 millió euróhoz képest. A bevétel 6,4 milliárd euró volt, 18 százalékkal süllyedt az egy évvel korábbi 7,8 milliárd euróhoz viszonyítva.

Európa második számú légiközlekedési vállalkozása a január-márciusi időszakban 21,8 millió utast szállított, ami 26,1 százalékos csökkenés éves összevetésben. A teherszállítási üzletág teljesítménye 15 százalékkal csökkent.

A második negyedévben a világjárvány elmélyülésével a több légitársaságot összefogó vállalatcsoport válsága is egyre súlyosabb lett. Adataik szerint az utasok száma áprilisban 98,1 százalékkal csökkent márciushoz képest. A kereslet zuhanására a kínálat 96 százalékos csökkentésével reagáltak. A 135 ezer dolgozó közül 87 ezret rövidített munkaidőre állítottak át. A 763 repülőgépből álló flottából 700-at ideiglenesen kivontak a forgalomból.

A társaság szerint a mélyponton már túl vannak, de a kilábalás hosszú lesz.

A kínálatot fokozatosan bővítik, a járvány előtt tervezett menetrendhez viszonyítva szeptemberben már a tengerentúli célállomások 70 százalékára és a kontinensen belüli célállomások 90 százalékára indítanak járatokat. Azonban a 700 leállított repülő közül 2021-ben is parkol még 300, 2022-ben pedig 200 gép áll majd a parkolópályákon. A válság 2023-ban érhet véget, de 100 gépet végleg ki kell vonni a forgalomból.

2023-ig parkolópályán maradhatnak a gépek. Fotó: Christof Stache/AFP

A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Eurowings, az osztrák Austrian Airlines, a svájci Swiss és Edelweiss Air légitársaság, valamint a belga Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Valamennyi vállalatnál átalakítási, költségcsökkentési programokat indítanak. Az Austrian Airlines-nál a flotta 20 százalékát felszámolják és megszüntetik minden ötödik munkahelyet, a Brüssels Airlines flottáját 30 százalékkal, az alkalmazottak számát 25 százalékkal csökkentik.

A koronavírus-járvány miatti válságot a német állam támogatásával próbálják átvészelni. A május végén kötött megállapodás szerint az állam 6 milliárd euró tőkével beszáll a cégcsoportba, és további 3 milliárd euró hitelt is biztosít. Az Európai Bizottság az Európai Unió versenyjogi hatóságaként néhány résidő (slot) feladásához kötötte a támogatás engedélyezését a két fő németországi bázison, a frankfurti és a müncheni nemzetközi repülőtéren. A társaság elfogadta a feltételt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.

Elkészült a világ egyik legnagyobb tengerjárója, a Star of the Seas

2025 augusztusában indul útjára a Royal Caribbean új tengerjárója, a Star of the Seas. A floridai Port Canaveralból hajózik majd hetente karibi utakra

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Hirdetés

Hírek

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Bécs a Velencei Biennálén: lakhatás, mint közösségi érték

Május 9-én, pénteken ünnepélyes keretek között megnyitották a 19....

Új fejezet kezdődik a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek védelmében

Nagyszabású, európai uniós támogatással  induló fejlesztési program veszi kezdetét a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek megőrzése és helyreállítása érdekében 415 millió forint értékben

Új rekord, az idén már több mint 9 ezer tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot

Új rekord, hogy a január-április közötti időszakban 9380 tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon - írta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szerdán a Facebookon.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit