Kezdőlap Gazdaság Orbán Viktor: A következő Máért a magyar választások után lesz majd
No menu items!

Orbán Viktor: A következő Máért a magyar választások után lesz majd

Orbán Viktor arra kérte a Máért tagszervezeteit, hogy a hagyományos kisebbségi témák mellé emeljék be a jövőre vonatkozó technológiákkal kapcsolatos ismeretek rendszerezését is. Erről a témáról is szólt a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) csütörtöki plenáris ülésén Budapesten.

Orbán Viktor elmondta, a nemzetpolitika nagy kihívás a mindenkori magyar kormányok számára; ez az a terület, ahol egyetlen szót sem lehet a kockázat súlya nélkül kiejteni.

Orbán Viktor úgy értékelt: a magyar gazdaság bajai, meglévő gyenge pontjai nem strukturális természetűek, hanem alapvetően konjunkturális jellegűek és a háborúval függenek össze, ezért ez egy újabb erős indok arra, hogy a magyar kormánynak – már csak a saját polgárai gazdasági jóléte miatt is – ki kell tartania a háborút ellenző békepolitika mellett.

Felhívta a figyelmet az október végi EU-s csúcsra, amelynek napirendjén a háború finanszírozása, Ukrajna EU-s tagsága és a befagyasztott orosz vagyon szerepel.

A napjainkban zajló technológiai átalakulásról szólva kiemelte: az újítások olyan gyorsasággal épülnek be a világgazdaság fejlettebb országainak működésébe, amelynek hatása robbanásszerű lesz majd a következő néhány évben.

Megérkeztek a mesterséges intelligenciára alapuló szolgáltatások a mindennapi életünkbe is – tette hozzá, felhívva a figyelmet, egy-egy ilyen nagy mesterségesintelligencia-központ működtetése akkora elektromos erőforrásigényt támaszt, amely csak teljesen újszerű energiaberuházásokkal lehet kielégíteni, még a paksi is kevés ehhez.

Orbán Viktor kulcskérdésnek tartja, hogy Magyarország ne ragadjon benne a jelenben, hanem a jövőben az “ajtót berúgó folyamatok” és fejlesztések része tudjon maradni.

Azt szorgalmazta: legyen egy, a magyarság szempontjából a modern technológiai fejlődést és fejlesztéseket folyamatosan értékelő kormányzati tudásközpont és reagálóképesség, amely nem engedi, hogy “kiessünk a jövőből”.

Az Ukrajnából érkezett kisebbségi vezetőkhöz fordulva hangsúlyozta: Magyarország teljes mellszélességgel a kárpátaljai magyar kisebbség mögött áll, az ottani magyar közösség mindenben számíthat Magyarországra.

A románokkal való együttműködésre kitérve elsőként Románia gazdasági nehézségeiről és 9,4 százalékos költségvetési hiányáról szólt, majd gratulált az RMDSZ-nek, amiért ilyen helyzetben is kormányzati felelősséget vállaltak.

Magyarország áll rendelkezésre – biztosította Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, emlékeztetve arra: “mégis csak bevittük a románokat Schengenbe”, és ez létrehozott egy bizalmi alapot.

Ausztriáról szólva elmondta, kiegyensúlyozott kapcsolatban van az osztrák kancellárral. Ugyanakkor megjegyezte, bízunk abban, hogy előbb-utóbb a választásokat megnyerő párt is kormányt alakíthat Ausztriában. Milyen érdekes lenne, ha ezt is kipróbálnák – fogalmazott.

A szerb-magyar kapcsolatokkal összefüggésben megköszönte a délvidéki politikusok közreműködését. Hozzátette, nem dolga kommentálni a szerb belpolitikai eseményeket, de bíznak abban, hogy “Szerbiában a mostani irányvonal sértetlenül kerül ki ebből a helyzetből, és a stratégiai jelentőségű szerb-magyar együttműködés fennmarad”.

Közölte, Horvátországgal egy sajátságos viszonyt ápolnak; a horvát miniszterelnökkel történő tárgyalásainak visszatérő eleme, hogy a Horvátországban élő magyarok kiszámítható, megbízható és felkészült partnerek a kormányzásban.

Orbán Viktor Szlovéniát egy nagyon rejtélyes országnak nevezte. Reményét fejezte ki, hogy a jövő év eleji választás után egy szerencsésebb, könnyebb időszak következik a szlovéniai magyarok számára, mint amilyen volt az elmúlt három-négy év.

Kitért arra, hogy Szlovénia az egyetlen olyan ország, amellyel Magyarország nem tud zöldágra vergődni a gázvezeték-építés ügyében. Kifejtette, Magyarországnak elemi érdeke lenne, hogy összekösse magát a hatalmas olasz energiarendszerrel, hogy hozzáférhessen az észak-afrikai olajhoz és gázhoz is.

A Szlovákiával való jó kapcsolatot azzal a példával festette le, 15 éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy az október 23-i állami ünnep miatt az Európai Tanács első feléről lemaradó magyar miniszterelnök álláspontját a szlovák kormányfő képviselje. Ez egy nagyon biztató és egyben tanulságos jel a jövőt illetően: nincs olyan reláció, amely reménytelen lenne – mutatott rá.

Elmondta, építenek egy újabb nagy teherhidat a Dunán és egy nagy gazdasági csomag végrehajtásán is dolgoznak a szlovákokkal, akik Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerei lettek.

Orbán Viktor azt mondta, ha Lengyelországban helyreáll a természetes rend, a csehek megalakítják a kormányukat, Szlovákia kitart, Magyarország állja a sarat, Ausztriában tesznek egy kísérletet, hogy a győztes párt alakítson kormányt és a szerbek is tartják magukat a józan észen alapuló külpolitikájukhoz, akkor egy nagyon erős közép-európai blokk jöhet létre.

Ezeknek az országoknak nem minden kérdésben esik egybe az érdekük, de a legfontosabb stratégiai kérdésekben összehangolhatóak az érdekeik – mondta.

Úgy folytatta, ez egy teljesen más Európát mutat, hiszen ennek a régiónak a gazdasági növekedési potenciálja jóval meghaladja a nyugat-európai országokét.

A kormányfő meggyőződése szerint Magyarország ma abban a helyzetben van “lelkileg és tudatát tekintve is“, hogy nem tudnak kormányra kerülni a külhoni magyarsággal szemben politikát folytató erők, amelyek a határon túli magyarok választójogát akarják elvenni, vagy nem akarják olyan erővel összekapcsolni a határon túli nemzetrészeket az anyaországgal, ahogy a mostani kormány teszi, vagy nem látják be, hogy a határon túliaknak adott források a határon belül élőknek is létkérdést jelentenek.

Hangsúlyozta: az elmúlt 15 évben a fontos politikai témák – a családtámogatás, a munkaalapú gazdaság és a nemzet egysége – köré centrális erőtér épült, ami azt jelenti, hogy akármilyen hatalmi változás történik, ez a mag érintetlen marad. A határon túli magyarok ezért bizakodva tekinthetnek a következő magyar választások elé – tette hozzá Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy aki hozzányúl ezekhez a témákhoz, nem tudja kivívni a választópolgárok elismerését.

A miniszterelnök kijelentette: meggyőződése, hogy ma a külhoni magyarok szervezetei, közösségei megingathatatlanul erős lábakon állnak, mint pénzügyi, mind politikai, mind jogi tekintetben.

Megköszönte a határon túli szervezeteknek az elmúlt 15 éves együttműködést és támogatást, jelezve, hogy a következő Máért a magyar választások után lesz majd. Megjegyezte: semmit sem szeretne jobban, mint folytatni ezt a megkezdett munkát.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Hírek

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...