Hirdetés
Kezdőlap Agrár Magyar falu program. Bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás
No menu items!

Magyar falu program. Bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás

A következő években több száz településen indulhat új szolgálat, az önkormányzatok pedig nagyobb állami támogatást vehetnek igénybe – mondta el Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

Gyopáros Alpár

A kormánybiztos ismertette: jelenleg a 600 fő alatti lélekszámú települések igényelhetnek falugondnoki szolgáltatás működtetéséhez állami támogatást, de mivel erre a népesebb településeknek is szüksége lehet, a kormány úgy döntött, hogy 2020. január 1-jétől 800 főre, majd 2022-től 1000 főre emeli ezt a lélekszámhatárt.

Hozzátette: megközelítőleg háromszáz olyan település van Magyarországon, amely 600 és 800 fő közötti lakossal bír, és további kétszáz, amely 800 és 1000 fő közötti lélekszámú, így potenciálisan ötszáz új falugondnoki szolgálat indulhat el a következő években.

Gyopáros Alpár bejelentette: a kormány döntött arról is, hogy idén 1,1 millió forinttal megemeli a már működő szolgálatok éves, maximális 3,1 millió forintos támogatását, jövőre pedig már az újonnan induló falu és-tanyagondnoki szolgálatok esetében is 4,2 millió forintos állami forrást vehetnek igénybe az önkormányzatok.

Jelezte: a Magyar falu programmal kapcsolatos országjárásban több ezer települési polgármesterrel, jegyzőkkel és a szakértőkkel konzultáltak, és egyöntetű vélemény volt, hogy van igény a többletforrásra, amely elegendő lesz a szolgálatok működtetéséhez és ahhoz, hogy tisztességes bért kapjanak a falugondnokok.

A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy néhány hónapon belül elindul a Magyar falu program 4,5 milliárd forintos, falu- és tanyabuszok beszerzését segítő pályázata. A falu- és tanyagondnoki szolgálatot működtető települések, és új szolgáltatás elindítását tervező önkormányzatok maximum 15 millió forintot nyerhetnek el buszbeszerzésre, így csak idén háromszáz új autó – jellemzően 7-9 személyes kisbuszok – állhat szolgálatba – mondta el a kormánybiztos. Jelezte, hogy a pályázat jövőre is folytatódik majd.

Gyopáros Alpár kifejtette: a falu és-tanyagondnoki szolgálatok célja, hogy enyhítse az apró falvak, a külterületi és tanyasi lakóhelyek intézményi hiányából eredő hátrányait. Jelenleg – ismertette – az ország mintegy 1400 településén működnek falu- vagy tanyagondnoki szolgálatok, amelyek közreműködnek az étkeztetésben, házi segítségnyújtást adnak, segítenek az egészségügyi intézmények elérésében, óvodás, iskolás gyereket szállítanak oktatási intézményekbe, valamint közösségi, művelődési, sport- és szabadidős tevékenységek szervezésében vesznek részt, és segítenek az egyéni hivatalos ügyek intézésében is.

Hangsúlyozta: a szolgálatok pótolhatatlan munkát végeznek azokon a kistelepüléseken, ahol nincsenek jelen szükséges intézmények, így a szolgáltatásokat a szomszédos településeken vagy a járásközpontban veszik igénybe a lakosok.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.