Hirdetés
Kezdőlap Agrár Magyar falu program: pályázat tanya- és falugondnoki buszokra
No menu items!

Magyar falu program: pályázat tanya- és falugondnoki buszokra

A kép illusztráció. Forrás: Falugondnoki Busz – Facebook

A Magyar falu programban megjelent a tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére kiírt pályázat – jelentette be a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte, hogy a pályázati felület július 16-án nyílik meg, a kérelmeket augusztus 15-ig lehet beadni. A támogatás értékhatára 15 millió forint. A pályázatok elbírálása után, a támogatói okiratok kibocsátását követő öt nap alatt folyósítják a megítélt összeget.

A pályázat akadálymentesített buszok beszerzését támogatja, hiszen a kistelepülési szolgálatok elsősorban iskolások, idősek, betegek és kisgyermekesek szállítását segítik.

Gyopáros Alpár

Gyopáros Alpár ehhez kapcsolódva köszönetet mondott a tanya- és falugondnokoknak, amiért az egészségügyi, rendvédelmi és katasztrófavédelmi dolgozók mellett meghatározó szerepet játszottak a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

A kormánybiztos az idei kiíráson is több száz sikeres kérelemre számít. A tavalyi buszbeszerzési pályázat 339 települést segített új járműhöz, ebből 148 helyen a támogatásnak köszönhetően jött létre a szolgálat – közölte.

Hozzátette, hogy az önkormányzatok lehetőségeit a kormány ettől függetlenül is bővítette, hiszen idén a korábbi 600 helyett már a legfeljebb 800 lakosú, hamarosan pedig a legfeljebb ezerfős települések is foglalkoztathatnak falugondnokokat. A szolgálat normatív támogatása évek óta folyamatosan nő, a korábbi alig 2,5 millió forintról 2021-re 4,5 millió forintra emelkedik.

A Magyar falu program keretében további tíz kiírás jelent meg az elmúlt hónapokban. Gyopáros Alpár kitért arra, hogy az egy éve elindított falusi csokra 11 hónap alatt több mint 10 ezer család több mint 54 milliárd forint támogatási igényt nyújtott be, és a programhoz kapcsolódóan 2019-től az év végéig csaknem ezer kilométernyi mellékút újulhat meg országszerte.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.