Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Magyar falu program. Új pályázat a kisboltok megmentésére
No menu items!

Magyar falu program. Új pályázat a kisboltok megmentésére

Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta, az eddigi három alprogram, a falusi csok, a mellékúthálózat-felújítást célzó és a falusiéletminőség-javító pályázatok kiírásai heteken belül megjelennek, és csatlakozik hozzájuk a kisboltok megmentését célzó, elsősorban a kétezernél kevesebb lélekszámú településekre koncentráló alprogram.

A támogatási konstrukcióval a létező kisboltok működése és fejlesztése mellett a korábban bezárt egységek újranyitását ösztönözné a kormány – fogalmazott a kormánybiztos. Hozzátette: többletszolgáltatásokat kínáló, úgynevezett “integrált piaci szolgáltató centrumokat” szeretnének létrehozni.

Ebben a konstrukcióban egy üzlettulajdonos vagy vállalkozás a vállalkozása elindításához akár 60-70 millió forint támogatást is elnyerhet.

Gyopáros Alpár szavai szerint ezekben a kisboltokban olyan, a hosszútávú fenntarthatóságot biztosító többletszolgáltatások lennének elérhetőek, mint például a vény nélkül kapható gyógyszerek árusítása vagy a postai szolgáltatás, emellett “piaci közösségi” térként kávét, fagylaltot vagy péksüteményt kínálhatnának a vásárlóknak.

Gyopáros Alpár

A folytatódó falusi csok programmal kapcsolatban hangsúlyozta, a normatív támogatási összeg mellé igényelhető az érintett településeken áfa-visszatérítési támogatás, az életminőség-javító pályázatokra pedig ebben az évben 70 milliárd forintot fordítanak majd.

A kormánybiztos elmondta, 2019-ben 150 milliárd, 2020-ban 210 milliárd forintot biztosított a kabinet a három alprogramra. Idén 250 milliárd forint lesz a Magyar falu program pénzügyi kerete, finanszírozását pedig – a korábbi évekhez hasonlóan – a magyar költségvetésből biztosítja a kormány.

Mint megjegyezte, a program népszerűségét az adja, hogy a támogatási célokat és az eljárásrendet maguk a falvak kérték, az egyszerű pályáztatás és a gyors döntéshozatal eredményként az elnyert összeg döntést követően szinte azonnal megjelenik az önkormányzatok vagy egyházközség számláján.

Kitért arra, a program 2018-as indulása óta a falusi csok támogatásait 17 ezer család vette igénybe 90 milliárd forintot meghaladó összegben. A 2019-ben kezdődött mellékútfejlesztési alprogramban 2022-ig körülbelül 2500 kilométernyi állami mellékút felújítása valósul meg, az életminőség-javító pályázatok tekintetében pedig két év alatt a mintegy 12 ezer nyertes pályázó több mint 130 milliárd forinton osztozhatott meg – ismertette Gyopáros Alpár.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Matolcsy György: az infláció legyőzése a legfontosabb

Az infláció a jegybankok legnagyobb ellensége, annak legyőzése a legfontosabb lépés a fenntarthatóság felé a pénz területén - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke legújabb írásában.

KSH: gyorsult az agrárárak emelkedése novemberben

Tavaly novemberben tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, átlagosan 27,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az októberi 26,1 százalékos drágulás után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Immár letilthatja az MNB a csaló pénzügyi szolgáltatók honlapjait

A Magyar Nemzeti Bank a befektetők érdekeinek védelmében január közepétől ideiglenesen elrendelheti a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatók honlapjainak elérhetetlenné tételét.

A globális piacra segíti a startupokat a Startup Campus

A nemzetközi piacra lépés tudáshátterét és piaci kapcsolatrendszerét biztosítva támogatja az innovatív ötletekkel, megoldásokkal rendelkező vállalkozásokat a Startup Campus. Kovács Zsolt ügyvezető igazgató szerint manapság az egészségügyi projektek iránt mutatkozik a legnagyobb nemzetközi igény, de minden ígéretes innováció eséllyel pályázik a befektetők érdeklődésére.

Hírek

A szupergazdagok megduplázták vagyonukat a járvány alatt

Kétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta - írta a The Guardian online kiadása.

Idén is meghirdeti az UNICEO a Live Communication díjat

Az UNICEO idén is meghirdeti a Live Communication díjat, hogy a vállalatok, szakmai szervezetek stratégiájába illeszkedő, "élő kommunikációs" megoldásokat, rendezvényeket elismerje, hiszen minden rendezvénynek komoly szerepe van a cégek stratégiai, marketing és HR céljainak elérésében.

Csalás. Felfüggesztett börtönt kapott Szakoly volt polgármestere

Költségvetési csalás miatt egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét.

Életveszélyes a Balaton jege – a rálépőket büntetik

Életveszélyes jelenleg a Balaton jegén tartózkodni, ezért tilos rálépni. A szabályszegőket 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal vagy szabálysértési eljárás indítása mellett akár 150 ezer forint pénzbírsággal is sújthatják - figyelmeztetett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány – rövidül a karantén

Február 15-étől oltási igazolvánnyá alakul át az oltási igazolvány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A kormány azt javasolja, hogy mindenki oltassa be magát a koronavírus ellen.

Sztrájkra készülnek a mozdonyvezetők

A mozdonyvezetők nem fogadják el, hogy tavaly jelentősen csökkent a reálkeresetük a 2021. évi nulla százalékos béremelés, és az "elszabadult" infláció miatt. A veszteség kompenzálására fejenként 546 ezer forint kifizetését követelik, és mivel eddig a munkáltatóval nem tudtak megegyezni, sztrájkra készülnek - közölte a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke.

Hatvan autóst fogtak a buszsávokban – két nap alatt

Hétfőn és kedden folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közös akciója, amelyben a buszsávok használatát ellenőrzik. Az ellenőrzés során a rendőrök az autóbuszsáv jogosulatlan használata miatt 60, buszöbölben való megállás miatt 3 helyszíni bírságot szabtak ki, egy sofőrt pedig, akinek az autója is ki volt vonva a forgalomból, feljelentettek.

Tíz százalékkal nőnek a bérek a MÁV-Volán-csoportnál

A hároméves bérmegállapodásnak megfelelően január 1-jétől 10 százalékkal nőnek az alapbérek a MÁV-Volán-csoport társaságainál. A munkáltatói járulékterhek csökkentéséből származó megtakarítást a csoport a bérminimumok növekedése miatt felmerülő bértorlódások kezelésére használja fel - közölte a MÁV.

Gazdaság

Matolcsy György: az infláció legyőzése a legfontosabb

Az infláció a jegybankok legnagyobb ellensége, annak legyőzése a legfontosabb lépés a fenntarthatóság felé a pénz területén - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke legújabb írásában.

Immár letilthatja az MNB a csaló pénzügyi szolgáltatók honlapjait

A Magyar Nemzeti Bank a befektetők érdekeinek védelmében január közepétől ideiglenesen elrendelheti a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatók honlapjainak elérhetetlenné tételét.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

MAKISZ: uniós direktíva értékelheti fel a követeléskezelői tevékenységet

Magyarországon is a követeléskezelői tevékenység felértékelődéséhez vezethet, hogy az Európai Parlament és a Tanács, felismerve, hogy a nemteljesítő hitelek magas aránya milyen súlyos veszélyeket rejt a bankszektor és a teljes gazdaság számára, 2021 végén elfogadta azt a hitelgondozókra és a hitelfelvásárlókra vonatkozó irányelvet, amit a tagállamoknak 2023. december 29-ig kell a nemzeti jogukba átültetniük. A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ), üdvözli az irányelv elfogadását, és javasolja a direktívában foglaltak kiterjesztését a nem hitelmegállapodásból eredő egyéb követelésekre is.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom