Kezdőlap Hírek Magyar-orosz találkozó: Szijjártó Péter fontos bejelentéseket tett
No menu items!

Magyar-orosz találkozó: Szijjártó Péter fontos bejelentéseket tett

A magyar-orosz kapcsolatok kitörtek abból a hanyatlásból, amelyet a Moszkva ellen hozott nemzetközi szankciók okoztak – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság ülése után, majd felsorolta, milyen megállapodások születtek. Esett szó Paksról, a Molról, a Nemzetközi Beruházási Bankról, valamint a kereskedelmi, az ipari és az onkológiai együttműködésről is.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a nyugat-európai államok ma még sokkal nagyobb üzleteket kötnek Oroszországgal, de Budapest és Moszkva között a magyar érdekeknek megfelelően dinamikusan bővülnek a kapcsolatok.

Többévnyi visszaesést követően a két ország kereskedelmi forgalma 2018 első 8 hónapjában 17 százalékkal bővült, háromévnyi tárgyalássorozatot követően pedig a diplomák, iskolai végzettségek és tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről is megállapodás született – tette hozzá.

Az ülésen a bizottság véglegesítette a szociális biztonsági megállapodás szövegét is, így azt a következő magas szintű találkozón a felek aláírhatják – közölte a miniszter.

Hozzátette, hogy a bizottság tárgyalt a nukleáris együttműködésről is, orosz-magyar mérnöki fejlesztésnek köszönhetően újabb 80 ezer háztartás ellátását biztosíthatja a paksi erőmű.

MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó Péter bejelentette, hogy Magyarország újra csatlakozik a 400 millió euró tőkével rendelkező Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankhoz, 2019 elején pedig Budapestre költözik Moszkvából a Nemzetközi Beruházási Bank központja.

A bizottság onkológiai együttműködést is kötött, Budapesten magyar-orosz együttműködésben közép-európai onkológiai iskola létesül, így a magyar főváros regionális kutatási központtá válhat – jelentette be Szijjártó Péter.

A magyar vállalatok oroszországi eredményei közül kiemelte, hogy a Mol befektetései meghaladták az 1,3 milliárd eurót, és török partnerével napi 5800 hordó olajat termel ki, számos magyar agrártechnológia gyorsan terjed Oroszországban, Egyiptom több mint 1 milliárd eurós vasúti gépgyártásra kiírt nemzetközi tenderét pedig magyar-orosz konzorcium nyerte.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelve, az európai egység betartása mellett is fontos partnernek tekinti Oroszországot, a két állam együttműködését a kölcsönös tiszteletre alapozza, a vállalati kapcsolatok bővítését pedig a legkedvezőbb feltételek megteremtésével támogatja.

Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter. MTI/Máthé Zoltán

Megjegyezte, hogy a Moszkva elleni büntető intézkedések miatt Magyarország körülbelül 7 milliárd eurónyi kiviteltől esett el, ám ezt a magyar vállalatok oroszországi tevékenysége részben ellensúlyozhatja.

Az Oroszországi Föderáció egészségügyi minisztere az együttműködés folytatását ígérte, hogy tovább bővüljenek a beruházások és a két ország közötti áruforgalom.

Oroszország továbbra is megbízható energiaforrás és energetikai partner, az onkológiai együttműködés pedig tovább erősíti a hagyományosan szoros egészségügyi kapcsolatokat – tette hozzá a bizottság orosz társelnöki tisztét betöltő Veronika Szkvorcova.

Közölte továbbá, hogy a magyar-orosz ipari együttműködések erősítésére új munkacsoport jön létre, a testület tevékenysége kiterjed a helikopter-, hajó- és mezőgazdasági gépgyártásra.

Az ülést követően aláírták a végzettségek, a képesítések és a tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről szóló kormányközi egyezményt. A magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság 2019-ben Moszkvában tartja következő ülését – tette hozzá az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Elemző: az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.

Olcsó fűtési szezont akar? Most készüljön!

Habár a nap még süt, de hamarosan hidegebbre fordul az idő és akkor már kulcskérdés hogyan tudunk úgy fűteni a lakásban, hogy azt a pénztárcánk se szenvedje meg nagyon.

Az új gázévben ismét megfeleződik a távhő intézményi ára

A magyar családok rezsivédett áron fűthetik távhővel is otthonaikat.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest