Hirdetés
Kezdőlap Hírek Magyarország az Európa Tanács soros elnöke
No menu items!

Magyarország az Európa Tanács soros elnöke

Magyarország átvette az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét Németországtól a nemzetközi szervezet döntéshozó testületének Hamburgban tartott miniszteri találkozóján.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ülést követő tájékoztatón a november 17-ig tartó magyar elnökség programjáról elmondta, hogy három súlyponti témára összpontosítanak, a nemzeti kisebbségek, a vallási közösségek, valamint a gyermekek és családok jogainak védelmére.

Szijjártó Péter

A nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban kiemelte az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló, Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést, amelyet nem vett napirendre a brüsszeli Európai Bizottság. Az ET székhelyére utalva megjegyezte, hogy a magyar elnökség révén remélhetőleg “Strasbourg jobban teljesít, mint Brüsszel“.

A vallási közösségek védelméről szólva aláhúzta, hogy Európa szomszédságában “felütötte fejét a keresztényüldözés jelensége“, és különösen aggasztó az is, hogy az utóbbi napokban számos európai országban “egyértelmű antiszemita felhangot kaptak” az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban tartott tüntetések.

A gyermekek és családok védelméről szólva kiemelte, hogy a koronavírus-világjárvány miatt sok gyermek “tapasztalatlanul és gyanútlanul” vált a “digitális tér felhasználójává”, és ezek a gyermekek a “digitális bűnözők és beteges hajlamú emberek védtelen célcsoportját alkotják”.

Hozzátette, hogy a gyermekek és családok védelme széles körű és szigorú európai szabályozást követel. Magyarország is “rendkívül szigorú” szabályokat vezet be ezen a területen – mondta.

Szijjártó Péter arról is szólt, hogy az ET-ben Európa keleti és nyugati fele is rendelkezik képviselettel, ezért alkalmas platform a Kelet és Nyugat közötti “kulturált párbeszéd” újraindítására, amire nagy szükség van az egyre súlyosbodó politikai konfliktusok és a “néha már-már hidegháborús retorika” közepette.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország közép-európai országként a párbeszédben, és nem a konfliktusban érdekelt. “Mi egyáltalán nem akarunk hidegháborút” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Marija Pejcinovic Buric

Marija Pejcinovic Buric, az ET főtitkára kiemelte, hogy a távozó német elnökség “magasra tette a lécet“. Hozzátette, hogy az emberi jogok, a demokrácia és a jogállam védelmét szolgáló multilaterális együttműködés “talán minden eddiginél fontosabb”.

A 47 európai országot – köztük az Európai Unió tagállamait – összefogó ET saját meghatározása szerint “a földrész vezető emberi jogi szervezete“. Szószólója a szólásszabadságnak és a média szabadságának, a gyülekezési szabadságnak, az egyenlőségnek és a kisebbségek védelmének, és segíti tagjait a többi között a korrupció ellen harcban és a bírósági reformokban. Az 1949-ben alapított szervezet alkotmányjogi szakértőkből álló csoportja, a Velencei Bizottság jogi tanácsokkal segít országokat az egész világon.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.