Kezdőlap Gazdaság MAKISZ: az EU-s jogharmonizációnak is a követeléskezelői piac fejlődését és a magyar...
No menu items!

MAKISZ: az EU-s jogharmonizációnak is a követeléskezelői piac fejlődését és a magyar érdekeket kell szolgálnia

A követeléskezelői tevékenység régóta várt jogszabályi definícióját reméli a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége annak kapcsán, hogy az Európai Parlament és a Tanács által korábban elfogadott, a követeléskezelést érintő irányelvet 2023. december végéig Magyarországnak is át kell ültetnie a nemzeti jogba.

Bódizs Kornél, a MAKISZ elnöke szerint minden érintett számára jogbiztonságot teremtene, ha a születendő jogszabály átfogóan szabályozná a követeléskezelési piacot.

„2021 végén, az átfogó Uniós stratégia részeként megszületett EU direktíva megalkotását az a felismerés is motiválta, hogy a nemteljesítő hitelek magas aránya nemcsak a bankszektort, hanem már az Unió teljes gazdaságának működését veszélyezteti. Így fogadták el a hitelgondozókra és a hitelfelvásárlókra, vonatkozó (2021/2167) irányelvet, amit a tagállamoknak – így Magyarországnak is -, 2023. december 29-ig kell átültetniük a nemzeti jogba. A MAKISZ pedig amellett, hogy üdvözli az Uniós irányelv megszületését, kiemelten fontosnak tartja, hogy a direktíva hazai átültetése kapcsán megkezdődött munka eredményeként megszülető jogszabály a követeléskezelői piacon tiszta helyzetet teremtsen, általános szabályozást nyújtson, és a banki hiteleken kívüli egyéb követelésekre és a követeléskezelői tevékenységre is kiterjedjen” – magyarázza Bódizs Kornél. Hozzátéve: erre már csak azért is lehetőség nyílik, mert a tagállamoknak az implementációs, vagyis átültetési kötelezettség kapcsán nemcsak az irányelv tartalmát kell átvenniük, hanem az abban foglalt célokat kötelező megvalósítaniuk.

Az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott irányelv a szakma számára azért is meghatározó fontosságú, mert egyrészt kifejezi a követeléskezelői szektor kiemelt gazdasági jelentőségét, másrészt rögzíti, hogy a nem teljesítő hitelek magas állománya komoly rendszerszintű kockázatokat rejt. Amellett, hogy az adott pénzintézet tőkéjét csökkentő veszteséget okoz, jelentős mértékben leköti a pénzintézetek emberi és pénzügyi erőforrásait.

Ezzel pedig lecsökkenti a bankok hitelezési kapacitását, ami elsősorban a banki hitelezéstől a nagyvállalatoknál erőteljesebben függő kis- és középvállalkozások (kkv-k) által elérhető hiteleket érinti kedvezőtlenül, ami pedig kihat a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre is.

Az Uniós jogalkotók azt is felismerték, hogy mivel nem léteznek közös uniós szabályok a hitelgondozói és a követelésbehajtó tevékenységre, az eltérő nemzeti szabályozásból fakadó akadályok miatt a szektor szereplői nem tudják kihasználni a belső piac minden előnyét. Az átfogó stratégia részeként ezért megkönnyítik a követelésvásárlást azzal, hogy közös keretet és követelményeket állapítanak meg a nemteljesítő hitelmegállapodások hitelfelvásárlói, és a nevükben eljáró hitelgondozók vonatkozásában; többek között meghatározva a hitelgondozási tevékenység mibenlétét és szabályait is. Fontos kiemelni, hogy a magyar jogban az EU Irányelv átültetésével születik meg az első törvény, amely célzottan a követeléskezelést szabályozza.

„Miközben a szakma bizakodva várja az Uniós direktíva magyar jogszabályba ültetését, rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a most megszülető szabályozás törvényi szinten definiálja a követeléskezelés fogalmát, ami Magyarországon, jelenleg csak ajánlások szintjén szabályozott tevékenységet takar, szemben a követelésvásárlással, amely már szabályozott, az MNB által engedélyezett és felügyelt tevékenység. Az EU-s jogharmonizációval együtt járó piaci liberalizáció kapcsán azt is kulcskérdésnek tartjuk, hogy a magyar vállalkozások ne kerüljenek versenyhátrányba, és a magyar érdekek érvényesüljenek.

Miközben a követelésvásárlás Magyarországon szigorú feltételekhez kötött, az Uniós direktíva alapján – a MAKISZ által aggályosnak tartott módon -, szakmai tapasztalattal, a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, az ügyfelek fogyasztói jogait is biztosító eljárásrenddel nem rendelkező külföldi magánszemélyek, vagy a magyar felügyeletek által nem ellenőrzött külföldi vállalkozások is megjelenhetnek hitelfelvásárlóként. Ez a lehetőség még akkor is körültekintő szabályozást igényel, ha az általuk megvásárolt követeléseket nem ők, hanem a jogszabálynak megfelelő hitelgondozók kezelhetik majd”- fejti ki a MAKISZ elnöke.

Hozzátéve: „az Irányelv és az EU-s politika célja, hogy az uniós hitelfelvásárlók a belső piacban rejlő lehetőségeket kihasználhassák, ezért fel kell készülni külföldi vállalkozások, és a hazaitól eltérő követeléskezelési gyakorlatok megjelenésére a magyar piacon. Példaként említhetjük Németországot, ahol a magyar jogtól eltérően van jogszabályi definíciója a követeléskezelésnek, és a német jog elismeri és támogatja a jogi eljárásokat
megelőző, helyettesítő, úgynevezett .”soft” követelésbehajtást, mint például az adósokkal való kommunikáció kiépítését minden lehetséges módon, telefonon, e-mailben vagy indokolt esetben még személyes felkeresők útján is.

A MAKISZ tagjai csak a magyar hatóságok által kifejezetten támogatott követelésbehajtási módszereket alkalmazzák, emiatt elsődlegesen postai levél útján kommunikálunk az adósokkal. Mivel az adósok jelentős hányada nem veszi át a leveleit, ezért sokan akkor szereznek tudomást a tartozásáról, amikor a végrehajtó letiltást eszközöl a munkabéren, bankszámlán, ez az adós telefonos felkeresése útján elkerülhető lenne, a tartozás rövidebb idő alatt, az adósoknak kevesebb költséget okozva megtérülne. Emiatt indokolt más EU-s országokban alkalmazott követeléskezelési gyakorlatok átvétele, amihez a szakma várja a jogalkotó közreműködését, támogatását, a jogszabályi felhatalmazást a jogi eljárásokat kiváltó követeléskezelési módszerek alkalmazására.

Ha például egy magyar adóssal szembeni követelést német hitelfelvásárló veszi meg, akkor a német követelésbehajtási módszereket fogják alkalmazni, és mivel a német székhelyű hitelfelvásárló működését a magyar hatóságok nem felügyelik, ezért a magyar jogalkotó feladata, hogy segítse a magyar követelésvásárló vállalkozásokat a versenyképességük megőrzésében, és a magyar érdekek megóvásában.

Bódizs Kornél szerint a hazai követeléskezelői piac további tisztulásához és a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének növeléséhez az EU-s és a magyar terminológiák egységesítésére is szükség van az új jogalkotásban. Jó példa erre, az Unióban használt hitelgondozó fogalma, aminek a magyar gyakorlatban a követeléskezelő a megfelelője. Ezzel kapcsolatban a MAKISZ állásfoglalása az, hogy a jogbiztonság érdekében
a magyar jogban, a hazánkban már megszokott, a Polgári Törvénykönyvben használt kifejezéseket érdemes tovább használni, az Uniós gyakorlatban alkalmazott tartalommal átalakítva. A Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége ezért is üdvözli azt, hogy a kormányzat és a jogalkotók, a követeléskezelői piac meghatározó szervezeteként a MAKISZ szakmai véleményét is kikérik abban az EU-s jogharmonizációs
folyamatban, amelynek végén az ágazat életét hosszútávra meghatározó szabályozás születik majd az év végére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...