Kezdőlap Gazdaság MAKISZ: végrehajtás, árfolyamkockázatok, moratórium utáni tapasztalatok
No menu items!

MAKISZ: végrehajtás, árfolyamkockázatok, moratórium utáni tapasztalatok

Bódizs Kornél

A követeléskezelők még nem érzékelik, hogy a hitelmoratórium részleges megszűntetése miatt nőtt volna a nemfizető adósok aránya. Bódizs Kornél, a MAKISZ elnöke szerint az első, jelentősebb nemfizetési hullámra a nem fixált kamatozású hitelek kamatainak drámai megemelkedése miatt lehet majd számítani. Véget ért az árverési és kilakoltatási moratórium is, amelynek kapcsán a bírósági végrehajtók jelenleg a régi elmaradásokat dolgozzák fel.

 A MAKISZ megítélése szerint a kormányzat jól kezelte a hitelmoratórium intézményét, mert a moratórium részleges megszűntetése óta, a bankoktól kapott visszajelzések alapján, minimális a nem fizető adósok száma. Vagyis, az előzetes negatív várakozásokkal szemben nem került sor tömeges nemfizetésre, azok is rendszeresen törlesztenek, akik most kikerültek a moratóriumból. Ebben annak is szerepe van, hogy az év eleje óta, a különféle kedvezményes állami programokkal – például SZJA visszatérítés, nyugdíjprémium -, sok pénz került ki a lakossághoz, miközben gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség is. Legalább ennyire fontos, hogy a moratóriumot követő időszakra, az adósok védelme érdekében, az MNB fokozatosságot ír elő: ha a felmondási helyzet előáll, a bankoknak több fordulóban kell megpróbálniuk, hogy megállapodást kössenek az adóssal. Nyilván ezek az egyeztetési folyamatok is tartanak még, de a legfontosabb az, hogy egyelőre fizetnek a moratóriumból kikerült ügyfelek” – magyarázza Bódizs Kornél.

A MAKISZ elnöke szerint, az első komolyabb nemfizetési hullámra a nem fixált kamatozású fogyasztási hitelek kapcsán számít a szakma. A személyi kölcsönöknél az elmúlt időszakban drámai – akár 10 százalékos – mértékben is megnőtt a kamat. Ugyanígy a törlesztőrészletek drámai emelkedése várható valamennyi, kamat stoppal nem érintett, rövid lejáratú, nem fixált hitel esetében is.

A MAKISZ-nál nem tapasztaljuk azt sem, hogy 2022 júliustól erőteljesebben megnőtt volna a kilakoltatások száma. A végrehajtók a nyár közepétől újraindíthatták a korábban leállított árveréseket és az azokhoz kapcsolódó végrehajtási cselekményeket, azonban ez azokat az adósokat érinti, akiknek az ügye a végrehajtónál már több éve folyamatban van, és akik az árverési moratóriumot nem tudták vagy nem akarták kihasználni arra, hogy megállapodást kössenek a hitelezőikkel. A kilakoltatások esetében pedig még régebbi, még az árverések leállítása előtt már eladott ingatlanok kerülhetnek sorra.

Ezeknek az eljárásoknak a száma átmenetileg több lehet, mint a korábbi időszakokban, hiszen két év moratórium után kell a felhalmozott ügyhátralékot ledolgozni. Az eljárások számáról azonban még a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) sem tett közzé aktuális statisztikát, így senki nem rendelkezik pontos adatokkal a valós helyzetről”- fejti ki az elnök.

Ami a végrehajtások moratórium miatti felfüggesztését illeti, a kormány jószándéka mellett azt is látni kell, hogy egy jól működő gazdaságban a jogbiztonság mindig kétoldalú: nemcsak az adóst, hanem a hitelezőt is védi. Kedvezőtlen folyamatokat indíthat el az a jogi bizonytalanság, ha a hitelezők veszteséget szenvednek, mert nem tudják érvényesíteni a jogos követeléseiket. Ne feledjük, hogy a hitelezők között találjuk azokat is, akik a nemfizető adósuk miatt kerülnek nehéz helyzetbe. Az árverésre kerülő ingatlanokat ugyanakkor általában nem is egyetlen tartozás terheli: többségükben 4-5 végrehajtás is folyamatban van. A leggyakrabban ezek adótartozások, gyermek tartásdíj, kártérítés, közüzemi díjak (ez a végrehajtások mintegy harmadát adja), telefon-tartozások, banki tartozások. Utóbbiak száma egyébként évről évre csökkenést mutat. Mivel Magyarországon a hitelmoratórium miatt, két évig semmilyen árverést nem lehetett elindítani még az árverési korlátozások kezdetén folyamatban lévő ügyeket sem lehetett befejezni.

Bódizs Kornél szerint ez azért is veszélyezteti a pénzpiaci biztonságot, mert a követeléskezelők az egységes, elemeire nem bontható, hitelezési értéklánc részét képezik azzal, hogy a bankok, szolgáltatók portfolióját megtisztítják a nem fizető hitelektől. Ez pedig különösen most, a kamatemelkedési periódusban értékelődik fel azzal, hogy a hitelezőknek, a nemfizető ügyfelek miatt nem kell tovább drágítaniuk a hiteleket.

Bódizs Kornél arra is felhívja a figyelmet, hogy a követeléskezelő szektor üzletpolitikájában a jövőben is a megállapodásokat és fizetési kedvezményeket tartja előtérben: arra bíztatja az adósokat, hogy keressék a kapcsolatot a hitelezőkkel illetve követeléskezelőkkel, és éljenek a kedvezmények előnyeivel. „A MAKISZ tagjai évente több tízezer ügyben kötnek kedvezményes megállapodásokat az ügyfelekkel, ezt a lehetőséget természetesen a moratóriumból kikerült adósok számára is biztosítják” – emlékeztet az elnök.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...
Hirdetés

Hírek

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...