Kezdőlap Gazdaság Március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek
No menu items!

Március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek

Idén is március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek az adóhatóság eSZJA-oldalán – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

Az adóhivatal közleményében felidézte: évek óta külön kérelem nélkül készíti el a NAV több mint ötmillió magánszemély személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A kedvezményekre jogosító, vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat sem szükséges beküldeni, csak meg kell őrizni az ötéves elévülési idő végéig.Tavaly is nagyon népszerű volt az eSZJA az adózók körében, 1,2 millióan módosítás nélkül, csaknem egymillióan pedig módosítás után fogadták el a NAV által készített tervezetet.

Emellett több mint 830 ezren önállóan készítették el bevallásukat. A határidő lejártával automatikusan 2,1 milliónál is több adózó tervezete vált érvényes bevallássá külön teendő nélkül – közölte az adóhatóság.

A NAV bevallási tervezete csak azokat az adatokat tartalmazza, amelyek rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatásai révén. Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre, például az első házasok kedvezményére, személyi kedvezményre vagy családi adókedvezményre, de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor mindenképpen érdemes kiegészíteni a tervezetet – jelezte az adóhivatal.

A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel és adójukkal, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja, igazolása róla.

Fontos a tervezetet átnézni, és szükség szerint legkésőbb május 20-ig kiegészíteni, módosítani. Ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatti adóbírságot és késedelmi pótlékot is – írta közleményében a NAV.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül.

A Generali közgyűlése jóváhagyta a 2024-es pénzügyi beszámolót

A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.

A gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Hirdetés

Hírek

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.