Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Matolcsy: az adóelkerülés a felére csökkent Magyarországon
No menu items!

Matolcsy: az adóelkerülés a felére csökkent Magyarországon

Magyarországnak kreatív, új technológiákra, új menedzsmentre, új piacokra és új szövetségekre épülő, nagyon gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot kell építenie – hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartott  előadásában.

Matolcsy György, aki a Magyar Közgazdasági Társaság hajdú-bihari szervezetének meghívására érkezett az egyetemre, egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott:

egy újabb válság esetén sok ország áll majd egyvonalban a "startnál", Magyarországnak pedig az a célja, hogy erre a helyzetre megfelelően felkészülve rögtön előzni tudjon.

A jegybankelnök rámutatott: a 2010 óta képviselt gazdaságpolitika következő fontos feladata, hogy elősegítse a szükséges versenyképességi fordulatot. “Közösen kell megfogalmaznunk, hogy 2030-ra milyen legyen egy igazán versenyképes magyar gazdaság” – mondta.

Matolcsy György előadásában kifejtette: Magyarország sikeresen kezelte a legutóbbi pénzügyi, gazdasági válságot, ehhez a megszorító politikát kizáró strukturális reformokat kellett bevezetni.

A magyar gazdaságpolitika a gazdasági egyensúly és a növekedés egyidejű biztosításával, egyebek között a foglalkoztatás bővítésével, a devizakárosultak mentőcsomagjával, az államadósság csökkentésével és adóreformmal “válaszolt” a válságra – mondta.

Megjegyezte, hogy az Európai Unió dél-európai tagállamai ugyanakkor éppen ellenkező utat választottak, megszorításokkal próbáltak kilábalni a válságból, de ennek a politikának az lett a következménye, hogy gazdasági teljesítményük húsz százalékkal visszaesett.

A jegybankelnök beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban az adóelkerülés a felére csökkent Magyarországon. A reformok sikeresek voltak – szögezte le.

Hozzáfűzte: a foglalkoztatás nagymértékben emelkedett Magyarországon 2010 és 2017 között, és ez a foglalkoztatási fordulat teremtette meg a növekedés alapját. /MTI/

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett