Kezdőlap Világgazdaság Mégsem dob ki 200 kínai céget az amerikai tőzsde
No menu items!

Mégsem dob ki 200 kínai céget az amerikai tőzsde

Illusztráció: Bigstock

Az Egyesült Államokban immár teljes körűen ellenőrizhetik a kínai cégek könyvelését. Ez egyrészt győzelem az amerikai szabályozó hatóságoknak, másrészt megkönnyebbülést jelent az olyan kínai vállalatok számára, mint az Alibaba, amelyeket a tőzsdéről való törlés fenyegetett.

Az Egyesült Államok Könyvvizsgálói Felügyeleti Testülete (PCAOB) most először kapott teljes hozzáférést a kínai könyvelőcégek ellenőrzéséhez és vizsgálatához, és ezzel megszűnt annak a veszélye, hogy mintegy 200 kínai vállalatot kitesznek az amerikai tőzsdéről – írja az Al Jazeera.

Történelmünk során először vagyunk képesek teljes körű, alapos ellenőrzéseket és vizsgálatokat végezni a lehetséges problémák feltárása és a cégek felelősségre vonása érdekében” – mondta Erica Williams, a PCAOB elnöke.

Ez a kínai cégek szempontjából fordulópont, mert úgy tűnik, hogy megszűnt a tőzsdéről való kivezetésük veszélye” – kommentálta a történteket Art Hogan, a B Riley Financial vezető piaci stratégája.

A PCAOB, amely világszerte felügyeli a bejegyzett könyvvizsgáló cégeket, tavaly év végén közölte, hogy a kínai hatóságok megakadályozták, hogy a felügyelet alaposan ellenőrizze és vizsgálja a kontinentális Kínában és Hongkongban működő cégeket.

Washington és Peking augusztusban mérföldkőnek számító megállapodást kötött az amerikai tőzsdén jegyzett kínai cégek könyvvizsgálatának megfelelőségével kapcsolatos, régóta húzódó vita rendezéséről. A kínai hatóságok nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva régóta vonakodtak engedni, hogy a tengerentúli szabályozók a helyi könyvelőcégeket ellenőrizzék.

Az amerikai törvényhozók 2020-ban olyan jogszabályban állapodtak meg, amely a kínai vállalatokat kitiltja az amerikai tőzsdéről, ha nem tartják be az amerikai könyvvizsgálati standardokat.

A friss alku értelmében a PCAOB teljes hozzáférést kapott a kínai könyvvizsgálati munkadokumentumokhoz, valamint jogot kapott arra, hogy tanúvallomást vegyen fel a könyvvizsgáló cégek Kínában dolgozó munkatársaitól, és kizárólagos belátása szerint választhatja ki, hogy mely cégeket ellenőrzi.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit