Hirdetés
Kezdőlap Hírek Mentőövet kapnak a Tungsram elbocsátott dolgozói
No menu items!

Mentőövet kapnak a Tungsram elbocsátott dolgozói

Támogatott képzésben vehetnek részt a Tungsram Operations Kft. csoportos létszámleépítésben érintett dolgozói. A programban személyre szabottan, álláskeresést ösztönző juttatással valósul meg a képzésük, átképzésük, így akinek eddig nem sikerült másik munkahelyen elhelyezkednie, ennek segítségével könnyebben térhet vissza a nyílt munkaerőpiacra – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A Tungsram még áprilisban jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja.

A TIM az év végéig elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi újra munkába állását a “Munkaerőpiaci alkalmazkodás támogatása” elnevezésű munkaerő-piaci programmal segíti Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben, valamint a fővárosban.

A kormányhivatalok segítségével megyénként olyan szakmai képzésekhez csatlakozhatnak, amelyek a helyi munkaerő-piaci kereslethez igazodnak, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat célzott segítséget nyújt az érintetteknek.

A mintegy félmilliárd forintból megvalósuló program országszerte több mint 30 szakma elsajátításához nyújt támogatást, a csoportos leépítés folyamata szerinti ütemezésben. A képzési támogatás összege havi bruttó 250 ezer forint fejenként, amiből a résztvevők - mivel az álláskeresői támogatásokat csak személyi jövedelemadó és nyugdíjjárulék levonása terheli - 187 500 forintot kaphatnak kézhez a képzés ideje alatt, maximum 12 hónapon keresztül.

Érdemben megkönnyítheti, felgyorsíthatja a dolgozók újbóli munkába állását az is, hogy a vállalat telephelyeinek otthont adó városokban a csoportos leépítésben érintett létszámnál több üres álláshelyet tartanak nyilván. Az érintett munkavállalók így nagyobb eséllyel tudnak akár önállóan vagy államilag támogatott képzéssel elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Az elmúlt hetekben több állásbörzére is sor került, és a kormányhivatalok folyamatos kapcsolatot tartanak a vállalat képviselőivel a munkavállalók foglalkoztatási helyzetének megoldása érdekében – közölte a TIM.

A programban való részvételre az elbocsátott dolgozók a területileg illetékes kormányhivatal járási foglalkoztatási osztályain jelentkezhetnek. További információ az nfsz.munka.hu oldalon található – áll a közleményben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett