Kezdőlap Karrier „Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”
No menu items!

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról. Középvezetőként dolgozott a közigazgatásban. Elégedett volt a munkájával, de elkezdte zavarni a monotonitás, több kreativitásra, több emberi kapcsolatra vágyott. „Nyitok egy kávézót” – mondta magát is meglepve kolléganőjének. A kósza gondolat nem hagyta nyugodni, egy héttel később felmondott.

Gyöngyi ugyan látta, hogy nagy a konkurencia, amilyen sok kávézó nyílik, olyan sok zár be. Mégis bízott a sikerben, mert mást, többet akart: közösségi teret, ahova a környéken élők betérnek, kávé, süti, fagyi mellett beszélgetve kilépnek a mindennapok mókuskerekéből. Így jött a sokszínűségre utaló név: Cafeverzum.

„A tudat, hogy meghoztam a döntést, magabiztossá tett.”

A felmondás utáni hetek utazással, pihenéssel töltötte. Senkit nem ismert a vendéglátásban, így a neten olvasgatta, mire lesz szüksége az elhatározott 2024 elejei nyitáshoz. Miután talált egy kiadó helységet a Bécsi út sétálóövezeti, a századforduló hangulatát idéző részén, otthona közelében, belevágott a megvalósításba.

„Elhatároztam, hogy nem leszek görcsös. Nem dől össze a világ, ha nem sikerül.” Most is így gondolja. „Ha kell, el fogom engedni.”

A magabiztosság miatt csak visszanézve látja, hogy nehezebb volt a megvalósítás, mint gondolta. Pontosabban fárasztóbb. Mégis úgy érzete és érzi most is, megy gördülékenyen. „Mindig találok valakit, aki segít a következő lépésnél.”

Az elégedett vendég a legjobb marketing

„Mindent máshogy csináltam, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva.” Példának a marketing hiányát hozza. Logó a nyitás után két hónappal, Facebook oldal hárommal lett. „Először nyissak meg, utána minden mást, szép sorjában” – gondolta.

A sok törzsvendége igazolja, hogy nem volt hiba ebben és minden másban a megérzéseire hagyatkozni. Gyöngyi elérte a célját: a Cafeversum közösségi tér lett, amit sokkal fontosabbnak tart a forgalommaximalizálásnál, ahogy a személyes kapcsolatot a marketingnél.

„Finom a fagyi, jó a kávé és már néhány alkalom után néven szólított Gyöngyi. Mindig emlékszik, hogy legutóbb miről beszélgettünk és feltűnik neki, ha kutya nélkül jövök” – indokolja egy törzsvendégek, miért ajánlja barátainak, ismerőseinek a Cafeverzumot.

A sok visszajáró vendéghez kell az ideális környék is, mint a Bécsi úti sétálóövezet: a szomszédos irodaházak napközben, a közeli lakóövezet délután, este gondoskodik a forgalomról.

Mindenből a legjobbat

Gyöngyi hamar felismerte, hogy a jó minőségű olaszos kávéitalok elengedhetetlenek, de nem elegendőek. Így jött tavasztól őszig a fagyi, egész évben a rétes, a pogácsa, a szendvics, majd a süti is. A kiváló minőség mindegyiket slágerré tette. Szép időben sor áll Fazekas Ádám sokszoros világbajnok fagyiáért. Misi országos hírű rétesből és a kézműves édességekből pedig sokan haza is visznek. A minőséget az is bizonyítja, hogy a világszerte egyre népszerűbb Street Food Tours budapesti kulináris körútjának is állomása lett a Cafeverzum.

Az ifjú tulajdonosnő azt is felismerte, hogy követni kell a trendeket. Így került a kínálatba a japán zöld-tea porából készülő matcha latte.

Napjainkban kvázi trendnek a gyerek- és kutyabarát vendéglátás is. Ehhez azonban nem elég egy ajtóra ragasztott matrica. A gyerekesek és kutyások érzik, hogy a Cafeverzumban szívesen látott vendégek. A gyereksarokban mindig vannak új színezők és ki vannak hegyezve a ceruzák, a négylábúak itatótáljában pedig friss víz van.

A Cafeverzum nem lesz Starbucks

Konkurenciából nincs hiány, a Cafeversum ennek ellenére másfél év után kinőni látszik a helyiséget. Az energiát adó lelkesedés pedig nem elég az egész napos mosolygós vendéglátáshoz a hét minden napján. A nyári időszakban, amikor a környék valósággal megrohamozzák a boutique-kávézót a világbajnok fagyiért, van már segítség a pult mögött.

Gyöngyi azonban eltökélt: „Nem akarok sok alkalmazottat, több üzletet. Az már nem az lenne, ami a célom volt, egy családias kávézó.” Ezt várják a vendégek is. „Gyöngyi ma nincs?” – kérdi sok törzsvendég talán kicsit csalódottan, ha a kolléganőtől kapja a fagyit. Pedig a szinte minden nap betérők közül sokan szerető aggódással tanácsolják Gyöngyinek: „Néha pihenj is. Ne hajtasd agyon magad!”

Magabiztosság és sok munka

Gyöngyi nagyképűnek tartaná jótanácsokat adni. „Ehhez még nem tettem le eleget.” Habár a szakértők szerint közel 2 év után a nagyon hullámzó vendéglátásban is lehet már sikerről beszélni. Két jótanácsa mégis van azoknak, akik hozzá hasonlóan kitörnének egy biztos, de egyhangú egzisztenciából.

Amit sokan meggondolatlanságnak tartanak, azt ő nélkülözhetetlen bátorságnak. „Bele kell ugrani a bizonytalanba” – hangzik az első tanács. Nem akart vendéglátózni, sok vendég mégis azt mondja, mintha ide születtem volna. „A vendég akkor érzi jól magát, ha látja rajtad, hogy szívesen csinálod.” Szerinte ezt nem lehet megjátszani. „Nem látják rajtam a fáradságot, mert nem is érzem. Sőt, dinamikussá tesz.” Pedig lenne oka kimerültségre. De vallja, hogy egy kezdő vállalkozásba 120%-ot kell beleadni. „Neked kell a pult mögött állni, neked kell a beszerzéseket intézni, ahogy a programokat szervezni és a marketinget építeni is. Az adminisztrációról nem is beszélek…”

Rájött, hogy ez a korábban nem tervezett pálya fele meg a személyiségének. „De nem zárom ki, hogy váltok, ha eszembe jut egy új történet.” Mert már tudja, ha egy világos cél eléréséért érdemes kockáztatni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Eltűnt csomagok és elérhetetlen ügyfélszolgálat, fogyasztóvédelmi vizsgálat indul magyar csomagküldő szolgálatoknál

A kialakult helyzet miatt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára fogyasztóvédelmi vizsgálat megindítását kezdeményezte a Fővárosi Kormányhivatalon keresztül.

Kamatdöntés – Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

A monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén kedden.

Ikonikus horvátországi nyaralóhelyen terjeszkedik a Hunguest Hotels

Az OPUS GLOBAL-hoz tartozó Hunguest Hotels üzemeltetheti a horvátországi...

NÚSZ: erősen indult a 2026-os autópálya-matricák elővásárlása

Fontos, hogy a vásárláskor - bárhol, bármilyen felületen történik is - még a fizetés előtt ellenőrizni kell a matrica és a jármű adatait: a matrica típusát és érvényességi idejét, a jármű rendszámát, felségjelzését és díjkategóriáját -
Hirdetés

Hírek

Eltűnt csomagok és elérhetetlen ügyfélszolgálat, fogyasztóvédelmi vizsgálat indul magyar csomagküldő szolgálatoknál

A kialakult helyzet miatt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára fogyasztóvédelmi vizsgálat megindítását kezdeményezte a Fővárosi Kormányhivatalon keresztül.

Kamatdöntés – Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

A monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén kedden.

NÚSZ: erősen indult a 2026-os autópálya-matricák elővásárlása

Fontos, hogy a vásárláskor - bárhol, bármilyen felületen történik is - még a fizetés előtt ellenőrizni kell a matrica és a jármű adatait: a matrica típusát és érvényességi idejét, a jármű rendszámát, felségjelzését és díjkategóriáját -

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az NGM és a VOSZ

Ma már az online kiskereskedelem teszi ki a háztartások fogyasztásának csaknem a felét, összforgalma meghaladta a 2 ezer milliárd forintot, és rohamosan nő a harmadik országból érkező rendelések aránya.

Mától lehet jelentkezni a 2026-os Hungarikum pályázatokra

A pályázati felületen 2025. december 16. 12 órától lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, illetve a mellékleteket feltölteni.

Több a téves utalás és bankkártyás fizetés a karácsonyi időszakban – figyelmeztet a szakértő

A bankkártyás fizetéseknél gyakori hiba, hogy a kártyabirtokos számláját többször is megterhelik, vagy hibás összeget írnak be.

Hitelboom 2025-ben: történelmi csúcsra pörgött a lakáshitel és a személyi kölcsön

Az Otthon Start Program hatására az új szerződések átlagos hitelösszege is sokat emelkedett.

Napi 870 forint körüli átlagos utasbiztosítási díjjal számolhatnak a síelők az idei szezonban

A síelés intenzív sport, jellemzően a fiatalabb korosztály köt síbiztosítást: a biztosított utasok 80 százaléka 45 év alatti.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.