Kezdőlap Gazdaság MNB: a dohányáruk drágulása húzta fel a maginflációt
No menu items!

MNB: a dohányáruk drágulása húzta fel a maginflációt

Tavaly decemberben a maginfláció 0,1 százalékponttal emelkedett, aminek hátterében az alkohol és dohánytermékek magasabb áremelkedése áll – kommentálta a decemberi inflációs adatokat a Magyar Nemzeti Bank.

A keresletérzékeny termékek és az üzemanyagok inflációs hozzájárulása emelkedett decemberben, amit az élelmiszerek inflációs hozzájárulásának mérséklődése ellensúlyozott, így összességében az infláció az előző hónaphoz képest nem változott – tette hozzá a jegybank.

Az MNB által számított és a tartósabb inflációs tendenciákat megragadó mutatók között az indirekt adóktól szűrt maginfláció decemberben 0,1 százalékponttal 3,4 százalékra, a keresletérzékeny termékek árindexe 0,3 százalékponttal 3,3 százalékra emelkedett míg a ritkán változó árú termékek inflációja pedig negyedik hónapja változatlanul 4,0 százalék maradt.

Az árazási döntéseket a koronavírus-járvány megjelenését követően nagyobb változékonyság és a szokásostól eltérő szezonális mintázat jellemezte. A nyári hónapok magasabb átárazásait követően szeptembertől a dezinflációs hatások erősödtek.

Ezzel összhangban az év utolsó időszakát általánosan alacsonyabb árdinamika jellemezte – állapították meg.

Az iparcikkek éves inflációja nem változott decemberben. A termékkörön belül a tartós iparcikkek árindexe az előző hónaphoz képest enyhén emelkedett, míg a nem tartós iparcikkek árindexe kis mértékben csökkent.

A piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek. A korábbi évek átlagánál alacsonyabb havi árdinamikát főként a mobiltelefon, internet szolgáltatások árainak csökkenése okozta állapította meg az MNB elemzése.

Az élelmiszerek inflációja jelentősen mérséklődött az előző hónaphoz képest. A termékkörön belül a feldolgozatlan élelmiszerek árindexének mérséklődéséhez döntően a sertéshús, a tojás, illetve a friss gyümölcsök járultak hozzá, míg a feldolgozott élelmiszerek esetében a termékek széles köre magyarázza az infláció csökkenését.

Az üzemanyagárak az előző hónaphoz képest a kőolaj világpiaci árának emelkedésével párhuzamosan nőttek – jegyezte meg az MNB.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.

A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél

A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről évre visszatérő jelenséggel, hogy a pihenés után a munkatársak körében kezdetét veszi a felmondási hullám. A szakértő szerint mindez a cégvezetés minőségének és a vállalati struktúra hiányosságainak egy pontos indikátora. A tudatos cégépítéssel és a vezetői képességek fejlesztésével ugyanakkor megelőzhető a tömeges elvándorlás.

Új nyaralási lehetőség az UNITRAVEL károsult utasainak

Rendhagyó megoldással segíti a fizetésképtelenné vált UNITRAVEL Kft. érintett ügyfeleit a Colonnade Biztosító a nyári főszezon közepén. Az utasok két lehetőség közül választhatnak: továbbra is dönthetnek úgy, hogy kárigényüket a biztosítóhoz nyújtják be, vagy – az IBUSZ Utazási Irodák Kft. közreműködésével – az eredetileg lefoglalt útjukra mehetnek el. Az esetek döntő többségében ez megvalósítható, ahol pedig nem, ott a befizetett összeg értékében új utazást választhatnak az IBUSZ segítségével. Az a cél, hogy a régóta tervezett családi pihenés, nyári kikapcsolódás lehetősége ne vesszen el a kialakult helyzet ellenére sem.

Tarol a horvát tengerpart, de Olaszország is egyre népszerűbb

Júniusban még egy hajszállal Olaszország volt az első a legnépszerűbb úti célok listáján, júliusban viszont egyértelműen a horvát tengerpart vált a favorittá az utasbiztosítás szerződést kötők körében.
Hirdetés

Hírek

Kékvillogós járműcsodák költöznek szombaton a ferihegyi Aeroparkba

Jön az V. Kéklámpás Találkozó Ferihegyen. Nem hétköznapi járművek veszik birtokba az Aeroparkot július 19-én, szombaton. A látogatók testközelből kapnak ízelítőt a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a különféle speciális szolgálatok munkájából, melyek toborzást is tartanak. A repülőmúzeumba tűzoltófecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és mentőautók, helikopterek érkeznek. Az idei programon a Terrorelhárítási Központ is képviselteti magát. 

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,