Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB: a háború megbolygatta a magyar bankrendszert, de az stabil
No menu items!

MNB: a háború megbolygatta a magyar bankrendszert, de az stabil

Az orosz-ukrán háború átírta a makrogazdaság és a bankrendszer kilátásait, rövid és középtávon is új kockázatok jelentek meg, érdemben megváltozott a működési környezet – mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a Stabilitási jelentést ismertetve.

Kiemelte a stagflációt, azaz a stagnáló gazdaság és növekvő infláció kockázatát, az élesen emelkedő kamatkörnyezetet, a portfóliók minőségi romlását és a szabályozói kockázatokat.

Hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer likviditási tartaléka magas, tőkemegfelelési mutatója stabil, a tavalyi év végére 18,6 százalékra nőtt, ami egy elhúzódó válság esetén is biztonságot nyújt.

Dancsik Bálint

A főosztályvezető elmondta, hogy a háború miatt a világgazdaság GDP-növekedése a korábban vártnál 0,8 százalékkal alacsonyabb, 3,6 százalék lehet az idén. Az európai gazdaságok ennél nagyobb mértékben lassulhatnak, azon belül is rosszabb a feltörekvő európai gazdaságok helyzete, amelyek a korábban előrejelzett 3 százalékot meghaladó növekedéssel szemben csaknem 3 százalékos csökkenésre számíthatnak.

A magyarországi hitelezési folyamatokat ismertetve elmondta, hogy a vállalati hitelezés mind 2021-ben, mind az idei első negyedévben dinamikusan növekedett. Idén márciusban összességében 11 százalékos, a kkv-k körében 14 százalékos, a kötvényekkel együtt 18,5 százalékos volt a növekedés tavaly ilyenkorhoz képest.

A vállalati hitelek dinamikájában az MNB továbbra is növekedést vár, de az eddigieknél “érdemben lassabb” mértékben.

A lakossági hiteleknél 2021-ben 15 százalékos, az idei év elején 13 százalékos volt a növekedés – ismertette. A növekedés visszaesésében szerinte az is szerepet játszhatott, hogy tavaly ősszel a hitelesek széles körében a moratóriumot követően újraindult a törlesztés.

A különböző támogatási programok, főképp a kedvező kamatozást biztosító Nhp Zöld otthon program miatt érdemben emelkedett a támogatott hitelek aránya: idén márciusban már 43 százalékon állt ez a mutató a lakáshiteleken belül – mutatott rá.

Tájékoztatott arról, hogy a lakáshitelek szerződéses összege átlagosan egy év alatt 1,1 millió forinttal 13 millió forintra nőtt. Ügyfélszinten nézve azok, akik többféle lakáshitelt – például csok-ot és piaci hitelt is – felvettek, az átlagos eladósodás mértéke 26 millió forint.

Az MNB aggodalommal figyeli a lakáspiac túlértékeltségét, növekedhetnek a lakóingatlanpiaccal és a hitelezéssel kapcsolatos pénzügyi kockázatok – figyelmeztetett.

A moratórium szűkítése miatt a nem teljesítő hitelek állományában lényeges változás nem volt tapasztalható, idén februárra a vállalatok esetében 4,2 százalékra nőtt a mutató 3,5 százalékról; a háztartások esetében 4,3 százalékra nőtt a ráta – jelezte.

Dancsik Bálint felhívta a figyelmet arra, hogy a lakossági hitelek portfólió minőségére nagymértékben hat a kamatstop jövője. A jegybank számításai szerint a medián 8000 forint, az adósok felének ennél nagyobb, felének ennél kisebb törlesztőrészlet-emelkedést okozna a kamatstop kivezetése. Az érintettek nagyjából negyedének nőnének meg jelentősebben a költségei, akár 30 ezer forinttal.

Amennyiben a kamatstop fennmarad, annak célzottnak kell lennie, valóban azoknak kell segítséget nyújtani, akik rászorulnak – jegyezte meg a főosztályvezető.

A bankrendszer profitja a hazai tevékenységből 2021-ben 553 milliárd forintra nőtt a 2020-as évi 204 milliárddal szemben – közölte, utalva arra, hogy a háború az idei kilátásokat jelentősen visszaveti.

Arról is beszélt, hogy a háztartások betéteinek kamata nem követte az alapkamat emelkedését; ha a bankszektor nem árazza át a kamatemeléseket a betétekbe, az később finanszírozási nehézségeket okozhat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...