Kezdőlap Pénzvilág MNB: uniós élmezőnyben volt tavaly a hiteldinamika
No menu items!

MNB: uniós élmezőnyben volt tavaly a hiteldinamika

Tavaly a vállalatok hitelállománya csaknem 11 százalékkal, míg a kkv-k hitelállománya közel 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A lakossági hitelállomány ugyancsak kétszámjegyű, 15 százalékos bővülést mutatott 2021-ben – ismertette Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

A jegybank legfrissebb, a 2021 negyedik negyedévét összegző, Hitelezési folyamatok című jelentését bemutatva a szakember kiemelte: tavaly az utolsó negyedévben közel 400 milliárd forinttal, 4 százalékkal bővült a vállalati hitelállomány.

Ez a bővülés nagyrészt a forinthiteleknek, és a hosszú lejáratú hiteleknek köszönhető. A hazai vállalati hiteldinamika a harmadik legmagasabb lett uniós összevetésben – mondta.

Dancsik Bálint

A lakossági állománybővülés a lakáshitelek dinamikus növekedésének és a babaváró hitelek továbbra is jelentős folyósításának eredménye. Nemzetközi összevetésben tavaly Magyarországon volt a legmagasabb hiteldinamika a háztartási hiteleknél – mutatott rá.

Kitért arra: a negyedik negyedévben mind a teljes vállalati, mind a kkv hitelek kibocsátása rendre 51 és 32 százalékkal volt magasabb a járvány kitörése előtti, 2019-es szinteknél.

Kedvezőnek nevezte, hogy ebben a piaci alapú vállalati hitelek 78 százalékra emelkedő részaránya is szerepet játszott, míg a kkv-hiteleknek 71 százaléka piaci alapú. A kkv-hitelek kibocsátása 638 milliárd forint volt 2021 utolsó negyedévben, ez 2020-hoz képest 14 százalékos csökkenés, viszont a járvány előtti 2019-esnél 32 százalékkal magasabb.

Jelezte, hogy a jelentés a nem folyószámla-jellegű hitelekre vonatkozik. A járvány kitörése után a kkv hitelszerződések volumene magasabb volt, mint a koronavírus előtti években.

Az Nhp-hitelek hosszabb futamidővel és lassabb amortizációval rendelkeznek, mint a piaciak, így a keret kimerülése után átmenetileg visszaesnek majd az új szerződéskötések. Ez ugyanakkor technikai jellegű, a cégek finanszírozási igénye nem változik – fejtette ki.

A vállalati forint hitelkamatok nőttek a negyedévben: tavaly június és december között 2,8 százalékponttal, szeptember és december között pedig 1,9 százalékkal nőtt a havi medián beruházási hitelkamatláb, ami megfelelt a háromhavi BUBOR hasonló időszaki növekedésének.

A bankok nettó 3 százaléka enyhített a vállalati hitelfeltételeken tavaly az utolsó negyedévben, míg idén 1 százalékuk tervezett szigorítást januárban, vagyis az orosz-ukrán háború kitörése előtt. A Banki konjunktúrafelmérés alapján a válaszadó intézmények 70 százaléka növelni tervezi a kkv-nak nyújtott hiteleik állományát.

A háztartási hitelállományban adataik szerint a moratórium nélkül mintegy 10 százalékos éves növekedési ütem adódott volna – jelezte.

A moratórium novembertől indult harmadik szakaszában a lakossági hitelállomány 6 százaléka maradt, ami a várakozásoknak megfelelően mérsékelt. A kiugró lakossági hiteldinamika mellett még van tér az állomány növekedése előtt a következő években a jegybank szerint, mivel a hazai hitel/GDP arány alig 17 százalékos, az egyik legalacsonyabb, szemben az uniós 52 százalékos aránnyal. Ez a vállalatokra is igaz, ott 19 százalékos a GDP-arányos állomány, szemben az uniós 36 százalékkal.

A bankok az élénk fogyasztási és lakáshitel kereslet fennmaradására számítanak idén az első félévben – ismertette, jelezve: egyharmaduk szigorítást tervez a fogyasztási hitelfeltételeken.

A kamatkörnyezet emelkedése közlése szerint még nem gyűrűzött át teljes mértékben a hitelkamatokra, tavaly a lakáshitelek árazását befolyásoló hosszú hozamok és forrásköltségek súlyozott átlaga 2 százalékponttal nőtt, míg az átlagos THM mindössze fél százalékponttal. Valamennyi kamatfixálási kategóriában csökkent a lakáshitelek átlagos felára, a csökkenés átmeneti, néhány hónap elteltével emelkedni fog. Erre már vannak jelek az idei banki kondíciós listákban, a historikusan alacsony felár vissza fog fordulni – mondta.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.