Hirdetés
Kezdőlap Hírek Műkincsmentés. Önjelölt restaurátorok - ötszáz éves alkotások
No menu items!

Műkincsmentés. Önjelölt restaurátorok – ötszáz éves alkotások

Hónapokig tartó munkával sikerül megmenteniük hivatásos spanyol restaurátoroknak azt a 16. századi műemlékszobrot, amelynek engedély nélkül végzett, szakszerűtlen és elrontott felújítása botrányt kavart a dél-európai országban tavaly.

Az északkelet-spanyolországi Estella település plébániáján található, sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló, hispán-flamand gótikus stílusú, festett fa lovasszobor eredeti sötét tónusú, finom árnyalatai helyett homogén, erős színeket kapott, amellyel inkább egy vidámparki körhinta figurájára emlékeztetett, mint több száz éves műalkotásra.

Az estellai Szent György szobor

A szobor a hozzáértő felújítás után azonban most “visszakapta méltóságát” – nyilatkozott a spanyol sajtónak Rocío Salas, a spanyol restaurátorok szövetségének (Acre) szóvivője.

A szervezet a múlt évben feljelentést is tett az ügyben, amelynek nyomán a Szent Mihály-plébánia és az általa a felújítással megbízott helyi kézművesbolt egyenként 6 ezer (1,9 millió forint) eurós pénzbüntetést kapott.

Az Acre szóvivője szerint a szankció mértéke nem áll arányban az okozott kár nagyságával, mivel a szobor 45 százaléka tönkrement, az eredeti állapotot már nem tudták helyreállítani.

Hangsúlyozta, hogy a felújított műkincs a 30 ezer euró értékű restauráló munka után most “nagyszerű látványt nyújt”, mégis sokkal jobb lett volna, ha nem nyúlnak hozzá avatatlan kezek. A hasonló, jó szándékú amatőrök okozta károk elkerülése érdekében pedig a jelenleginél jóval szigorúbb szabályozást tartana szükségesnek.

Elias García Martínez: Ecce Homo restaurálva és az amatőrök elrontott ‘felújítása’ után

Spanyolországban nem ez az első restaurálási botrány, amely bejárta a világsajtót. Néhány éve az aragóniai Borja falu templomi gyülekezetének egyik tagja döntött úgy, hogy maga restaurálja Elias García Martínez Ecce Homo című freskóját. A képzetlen és botcsinálta festő kezei alatt az eredeti, Jézus Krisztust ábrázoló kép szinte felismerhetetlenné vált.

A rosszul sikerült restaurálási kísérlet hatalmas reklámot csinált a településnek, a “moncsicsi” és “bundás Jézus” gúnynévvel illetett falfestményt pedig azóta is rengeteg turista szeretné élőben megnézni.

Estellában azonban nem vágytak efféle hírnévre, ezért a szobrot a botrány kipattanása után már nem lehetett megnézni, és csak most, a felújítás után látható újra.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.