Kezdőlap Gazdaság Nagy az érdeklődés az 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt
No menu items!

Nagy az érdeklődés az 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt

Szabados Richárd

Hatalmas az érdeklődés a kormány 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akciótervének részeként megvalósuló Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt, az előzetes regisztrációk száma január 15-ig meghaladta az 5600-at – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházási aktivitását, termelési kapacitás bővítését és magasabb hozzáadott értékű termékek gyártását célzó programról tudható volt, hogy az abban foglalt vissza nem térítendő támogatás lehetősége megmozgatja majd a hazai vállalkozói közösséget, bíztunk abban, hogy sok vállalkozás tervez beruházást idén – mondta a közleményben Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és a technológiáért felelős államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta:a cél az, hogy a rendelkezésre álló forrás a leghatékonyabban hasznosuljon, ezért a támogatandó projektek egy objektív, előzetesen meghirdetett pontrendszer alapján kerülnek értékelésre.

Azért, hogy valóban a legígéretesebb fejlesztések közül kerülhessenek ki a támogatásban részesülő projektek, a NGM és a programelem lebonyolítását végző Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) úgy határozott, hogy az előzetesen meghirdetett kikötéssel szemben a pályázati keretösszeg 200 százalékát kitevő összeg meghaladásakor sem zárul le automatikusan a pályázati kérelmek befogadása – tette hozzá.

A tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy minden olyan pályázati kérelmet befogad majd a rendszer, ahol az előregisztrációt és az előzetes adatfeltöltést az érintett vállalkozás 2025. január 17-én, péntek 17 óráig sikeresen és hiánytalanul elvégezte.Erről a pályázati űrlap végén az “adatellenőrzés” funkciógomb megnyomásával tudnak megbizonyosodni a pályázók, emellett a hibátlan és sikeres feltöltésről rendszerüzenetet is kapnak az érintett cégek.

Csütörtökön és pénteken az MGFÜ megerősített ügyfélszolgálattal segíti a feltételek teljesítésében az előfeltöltésben elakadt pályázókat, illetve a módosított felhívás is kikerül a vali.hu oldalra – hívta fel a figyelmet Szabados Richárd.

A feltételeknek eleget tevő vállalkozások a pályázataikat 2025. január 22-én 10 és 16 óra között nyújthatják majd be. Ezt követően az MGFÜ az előzetesen meghatározott feltételrendszer alapján valamennyi határidőben benyújtott pályázatot egyenként értékelni fog.A támogatásra jogosultak köre az elért pontszám alapján, transzparensen kerül meghatározásra.

A ponthatárt olyan szinten rögzítik, amely alapján a rendelkezésre álló 48 milliárd forintos támogatási keretösszeg hiánytalanul kiosztható a nyertes vállalkozások számára. Így biztosítható, hogy valóban a legjobb, a gazdaság növekedését és a vállalkozások méretugrását leginkább segítő ötletek, fejlesztések kapnak majd támogatást – fejtette ki az államtitkár a közleményben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...