Hirdetés
Kezdőlap Menedzser-Kihívások Nagy kihívások mellett nagy nyereséget ért el a patinás német cég 2022-ben
No menu items!

Nagy kihívások mellett nagy nyereséget ért el a patinás német cég 2022-ben

A logisztikai és nyersanyagköltségek drámai emelkedése ellenére a Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2022-ben és további növekedés várható a 2023-as pénzügyi évben.

„2022-ben jelentős árbevétel-növekedést és erős eredményt értünk el egy nagy kihívásokkal teli évben – és fontos stratégiai intézkedéseket hajtottunk végre. A nyersanyag- és logisztikai költségek drámai emelkedését részben sikerült ellensúlyoznunk a magasabb árakkal és folyamatos hatékonyságjavításokkal. Ez tükröződik árbevételünkben, amely új csúcsot ért el, mintegy 22,4 milliárd euróval, üzemi eredményünk 2,3 milliárd euró lett. Mindezek alapján részvényeseinknek az előző évi szinten stabil osztalékot ajánlunk. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb átalakítását is sikeresen elindítottuk vállalatunknál azáltal, hogy fogyasztói üzletágainkat a Consumer Brands üzletágba egyesítettük” – mondta Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke. Hozzátéve: a cég jó helyzetben van ahhoz, hogy a jelenlegi pénzügyi évben további növekedést érjen el – két üzletáguk az Adhesive Technologies és Consumer Brands támogatásával.

A Henkel-csoport árbevétele a 2022-es pénzügyi évben elérte a 22.397 millió eurót. Ez 11,6 százalékos nominális növekedésnek és jelentős, 8,8 százalékos szerves árbevétel-növekedésnek felel meg, amelyet az összes üzletágban bekövetkezett áremelkedésnek köszönhetünk. Az akvizíciók és az elidegenítések hatása az értékesítésre enyhén negatív, -1,1 százalékos volt. Az árfolyamhatások 3,9 százalékos pozitív hatást gyakoroltak az árbevétel alakulására.

Az Adhesive Technologies üzletág kétszámjegyű, 13,2 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el, amelyhez minden üzleti terület hozzájárult. A Beauty Care üzletág szerves árbevételének alakulása enyhén negatív, -0,5 százalék volt. Míg a Hair Professional (fodrász) üzleti területen zajló fellendülés pozitívan hatott, a Beauty Care fogyasztói területét különösen a bejelentett portfólióintézkedések végrehajtása érintette. A Laundry & Home Care üzletág nagyon erős, 6,3 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el, különösen a Laundry Care üzleti terület jelentős növekedésének köszönhetően.

A feltörekvő piacok kétszámjegyű, 13,3 százalékos szerves árbevétel-növekedést értek el. Az érett piacok 5,2 százalékos erős szerves árbevétel teljesítményt értek el.

A korrigált üzemi eredmény (korrigált EBIT) elérte a 2.319 millió eurót, a 2021-es pénzügyi évben elért 2.686 millió euróval szemben (-13,7 százalék). A jelentősen megemelkedett nyersanyag- és logisztikai árak hatása súlyosan érintette a csoport nyereségességét, és ezt nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni a kedvező áralakulás, valamint a termelés és az ellátási lánc költségcsökkentésére és hatékonyságának növelésére irányuló folyamatos intézkedések.

A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (korrigált EBIT marzs) a tárgyévben 10,4 százalékkal elmaradt az előző évi szinttől (2021: 13,4 százalék).

Az elsőbbségi részvények korrigált hozama -14,5 százalékkal 3,90 euróra csökkent (előző év: 4,56 euró). Ez változatlan árfolyamon számolva -17,8 százalékos teljesítménynek felel meg.

A nettó forgótőke az árbevétel százalékában 4,5 százalékra nőtt, ami 2,3 százalékpontos emelkedés az előző évhez képest. A nettó forgótőke növekedése elsősorban a direkt anyagok lényegesen magasabb árainak tudható be.

A szabad cash flow 653 millió eurót tett ki, amely jelentős csökkenést jelent az előző évhez képest (2021: 1.478 millió euró). Ennek oka a magasabb nettó forgótőke, valamint az alacsonyabb üzemi eredmény következtében alacsonyabb működési tevékenységből származó pénzforgalom volt.

A nettó pénzügyi helyzet -1.267 millió euró volt (2021. december 31-én: -292 millió euró). Ez tükrözi a 2022 februárjában elindított részvény-visszavásárlási programmal kapcsolatos kiadásokat és a második negyedévi osztalékfizetés költségeit is.

Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke

Az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a részvényesi bizottság a 2023. április 24-ei éves rendes közgyűlésnek az előző évhez képest stabil, elsőbbségi részvényenként 1,85 euró, törzsrészvényenként 1,83 euró osztalék kifizetését javasolja. Ez 46,6 százalékos kifizetési aránynak felel meg, ami meghaladja a 30-40 százalékos célsávot, és tükrözi a szokatlan eredményterhelést, amelyet különösen a jelentősen magasabb nyersanyagárak és a logisztikai költségek okoztak. Ez a kifizetés a Henkel-csoport erős pénzügyi bázisának és alacsony nettó adósságának köszönhetően lehetséges. Így a Henkel fenn tudja tartani az osztalékfizetés folyamatosságát részvényesei számára.

Aktív portfóliómenedzsmentjének részeként a Henkel a tevékenységek megszüntetése vagy értékesítése mellett felvásárlások révén is továbbfejlesztette portfólióját. A vállalat megvásárolta a Shiseido fodrászszalon üzletágát az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és ezzel megerősítette pozícióját a prémium kategóriás hajápoló, hajszínező és hajformázó termékek vonzó piacán. Az Adhesive Technologies üzletágban a Henkel két technológiai akvizícióval bővítette az innovatív felületi technológiák és hőkezelési megoldások terén szerzett szakértelmét.

A Henkel 2022-ben is számos innovációt dobott piacra, amelyek fontos trendeket érintettek, és értéket teremtettek az ügyfelek és a fogyasztók számára. Az Adhesive Technologies üzletágban ezek közé tartozik az akkumulátorok új vezetőképes bevonata a gyorsan növekvő elektromobilitási piacon. A technológia javítja az akkumulátor teljesítményét azáltal, hogy akár 30 százalékkal növeli a vezetőképességet az akkumulátorcellán belül, ráadásul a gyártási folyamat során a teljes energiafelhasználás több mint 20 százalékos csökkenését is lehetővé teszi. A Beauty Care üzletágban például a Henkel bevezette a Colour Alchemy-t, egy hajfesték-innovációt, amely a hajtechnológia terén szerzett vezető szakértelmére alapozva egyedülálló színhatásokat biztosít. A Laundry & Home Care területén pedig a Somat márkanév alatt innovatív mosogatógép-tisztító zseléket vezettek be.

Emellett a Henkel tovább erősítette a fenntarthatóságot az üzletágaiban. A Henkel tavaly bevezette a “2030+ Fenntarthatósági Ambíciók Keretrendszerét” új ambíciókkal és célokkal. 2022-ben a Henkel 70 százalékra emelte a megújuló forrásokból származó villamosenergia arányát, amivel a vállalat közelebb került a 2030-ra irányuló klímapozitív működési törekvéseihez. A Henkel megerősítette termékportfóliójának fenntarthatóságát is, például több megújuló és újrahasznosított nyersanyag felhasználásával. A BASF-fel kötött partnerség révén a Henkel célja, hogy az Európában gyártott fogyasztói termékekhez felhasznált vegyi nyersanyagokból akár 110 ezer tonnát megújuló nyersanyagokkal helyettesítsen egy biomassza egyensúlyi folyamat részeként. A Henkel emellett egy másik kötvényt is kibocsátott 650 millió euró értékben, amely meghatározott fenntarthatósági célok eléréséhez kapcsolódik.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

2,2 millió eurót hozott a fizetős belépés Velencének

A fizetésmentességet élvezők magas száma bizonyítja, hogy a városban sokkal többen laknak állandó jelleggel, mint a hivatalosan bejelentett 49 ezer.

Alig mozdult, mégis csúcson zárt a tőzsde

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 0,88 százalékkal 9765 forintra nőtt, a részvények forgalma 679,9 millió forintot ért el.

Az új első fél éves rekordot állított be a belföldi használtautó-piac

A lakosság egy része a jövedelmi helyzetének lassú rendeződése nyomán most pótolja az előző években elmaradt autóbeszerzéseit.

Globális informatikai hiba – Budapest Airport: a Liszt Ferenc-repülőtér is érintett

Azt is közölték, hogy nem elérhető a Wizz Air weboldala és mobilalkalmazása, a foglalási rendszer, az online utasfelvétel és a beszállókártya kiadása, az új foglalások és meglévő foglalások módosítása, de még a kapcsolattartó és ügyfélszolgálati központok sem.
Hirdetés

Hírek

Mi várható a héten? Adatok az államháztartásról és a fogyasztói árakról

Hétfőn teszi közzé a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének június végi helyzetéről a gyorstájékoztatóját.

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Gazdaság

Változatlanul hagyta az EKB a három irányadó kamatlábat

A kamatdöntések konkrétan az inflációs kilátásokra vonatkozó értékelésén alapulnak a kapott gazdasági és pénzügyi adatok, az inflációs alapfolyamat dinamikája és a monetáris politikai transzmisszió erőssége fényében.

Ezért menekülnek külföldre a privátbanki pénzek

A Blochamps Capital privátbanki tanácsadó cég ügyvezetője szerint a magyar privátbanki és affluens ügyfelek 95 százalékának van devizaszámlája vagy devizában denominált befektetése,

Kamatdöntés – Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács júniusban

A monetáris tanács hónapról-hónapra értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről.

Rekord kárkifizetések lesznek a viharok miatt

Az idei május-júniusi adatok szerint összesen 61,5 ezer bejelentésnél és 7,7 milliárdos összegnél tartanak a biztosítók.