Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagyvállalati beruházási támogatás - duplájára emelt pályázati keret
No menu items!

Nagyvállalati beruházási támogatás – duplájára emelt pályázati keret

Varga Mihály. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Erősödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány 40 milliárdról 80 milliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter a Vajda-Papír Kft. legújabb, a program keretében megvalósuló gyártóüzemének digitális alapkőletételén fontosnak nevezte, hogy a hazai vállalkozások nyertesen kerüljenek ki a válsághelyzetből, mint mondta, ezért folytatódnak az adókönnyítések, a munkahelymegőrző intézkedések és nőnek a támogatási keretek is.

Hozzátette: a gazdasági válságból való kilábaláshoz szükséges átmenetileg az eddiginél költekezőbb fiskális politikát folytatni, azonban a kormány a gazdaságpolitikai céljait nem adja fel.

A Vajda-Papír 16 milliárd forintos beruházása 600 munkahelyet véd meg és 50 új munkahelyet teremt, amelyhez a kormány 5,5 milliárd forintos támogatást nyújt – közölte Varga Mihály.

A miniszter hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy Magyarországnak saját lábára kell állni több iparágban, így az egészségipar mellett többek között a higiéniai termékeket előállító cégeknek jelentősége is nőtt.

Mint mondta: a kormány ezért támogatja azokat a beruházásokat, amelyek erősítik az önellátást, és a növekedés további forrását jelentik.

Fenn kell tartani a gazdaság szereplőinek a bizalmát és a vállalkozások beruházási hajlandóságát – mondta Varga Mihály, hozzátéve: ahogy a járvány tavaszi hulláma után, úgy most is az a cél, hogy a gazdaság működőképessége fennmaradjon, és Magyarország mielőbb visszatérjen a válság előtti pályára.

Ezt hivatott elősegíteni a Nagyvállalati Beruházási Támogatás, amely már közel 300 milliárd forintnyi fejlesztéshez járult hozzá, és újabb beruházások várhatók a közeljövőben. Ezért döntött a kormány tavasszal az eredeti, 15 milliárd forintos keret 40 milliárdra történő emeléséről, míg a mostani, újabb növeléssel ez az összeg már 80 milliárd forintra emelkedik.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.