Kezdőlap Gazdaság Napi rekordokat is hozott a tőzsde
No menu items!

Napi rekordokat is hozott a tőzsde

Pozitív, újabb napi rekordokban is gazdag hónapot tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX. A szeptemberi záróértéket túlszárnyalva, 107 319,9 ponton zárt, újabb történelmi csúcsot is beállítva a hónap utolsó napján. Az azonnali részvénypiaci forgalom 333 milliárd forintot tett ki, napi átlagban 15,9 milliárd forintos értékkel. A legnépszerűbb részvények októberben is az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL voltak, 195, 35,7 és 29,8 milliárd forintos forgalommal, míg a brókercégek közül a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE emelkedtek ki.

Októberben a tőkepiacokon változékony hangulat uralkodott. Az amerikai jegybank kamatdöntő ülése, a nagy technológiai vállalatok gyorsjelentései, valamint a Kínával kapcsolatos kereskedelmi várakozások egyaránt mozgásban tartották a piacokat. Az ázsiai tőzsdéken kisebb visszaesések, míg Európában vegyes elmozdulások voltak jellemzőek. Mindeközben a magyar tőzsde továbbra is kedvező befektetői megítélésnek örvendett. Annál is inkább, hiszen a Budapesti Értéktőzsde részvénye október 1-jétől a BUMIX indexkosárban is helyet kapott.

A hazai tőkepiacon az előző havi megtorpanást követően ismét élénk aktivitás volt tapasztalható. Folytatva a növekvő tendenciát, 8,5 százalékos emelkedéssel 107 319,9 ponton ért célba a hónap végén a BUX, mely egyúttal új napi rekord is lett. A BÉT további meghatározó indexei közül a CETOP NTR 2 292,5 ponton, míg az XTEND index 1 776,1 ponton fejezte be a hónapot, tükrözve a tőzsde további szegmenseinek stabil teljesítményét.

Októberben is az OTP Bank részvényeivel zajlott a legnagyobb volumenű kereskedés, 195 milliárd forint értékben. A hitelintézetet a Richter Gedeon követte 35,7 milliárd forintos forgalommal, míg a dobogó harmadik fokán a MOL megtartotta pozícióját 29,8 milliárd forinttal. A kis- és közepes kapitalizációjú vállalatok közül a Prémium kategóriában jegyzett RÁBA Nyrt. és a 4iG kiemelkedően teljesített, 58,6, valamint 54,4 százalékos növekedéssel.

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében 333 milliárd forintot tett ki októberben, amely a napi átlagot tekintve 15,9 milliárd forintot jelent.

A befektetési szolgáltatók között most is a WOOD & Company zárt az élen 164,4 milliárd forintos forgalommal, a társaságot a Concorde és az ERSTE követte 155,4 és 122,4 milliárd forinttal.

Az árupiaci szekcióban októberben összesen 208,75 millió forint értékben kötöttek ügyleteket a fenntartható takarmánykukoricára.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...