Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Naprendszeren kívülről jött - lefotózta a Hubble
No menu items!

Naprendszeren kívülről jött – lefotózta a Hubble

Az eddigi legjobb felvételt készítette a NASA Hubble űrteleszkópja a Naprendszeren kívülről érkezett 2I/Borisov üstökösről.

A Hubble október 12-én készítette az eddigi legélesebb képet, amelyen az üstökös magja körüli porkoncentráció látható. Az üstökös magja túl kicsi ahhoz, hogy az űrteleszkóp érzékelni tudja.

A 2I/Borisov üstökös. Kép: nasa.gov

Az üstökös óránként 177 ezer kilométerrel száguld át a Naprendszerben. A Hubble a hétvégén mintegy 420 millió kilométer távolságból készített róla képeket. Ezeket hozták nyilvánosságra szerdán.

A 2I/Borisov a második ismert csillagközi látogatója a Naprendszernek. Az Oumuamua nevű objektumot 2017-ben észlelték, a szivar alakú űrszikla 38 millió kilométerre haladt el a Naptól az előtt, hogy elhagyta a Naprendszert.

Gennagyij Boriszov

Az üstököst először egy krími amatőr csillagász, Gennagyij Boriszov fedezte fel augusztusban.

Lengyel csillagászok földi teleszkópokkal szintén megfigyelték az üstököst, és a Nature Astronomy folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint szerint az vörösesnek tűnik, és a magja mintegy egy kilométer sugarú lehet.

A 2I/Borisov december 8-án közelíti meg a legjobban a Napot, és 2020 közepén éri el a Jupiter távolságát, majd ismét kilép a csillagközi térbe.

A Hubble 2020 januárjában folytatja az üstökös megfigyelését, és más teleszkópok is figyelemmel kísérik.

Mindeddig az összes katalogizált üstökös a Naprendszerből származott: vagy a Naprendszer peremén lévő Kuiper-övből vagy az Oort-felhő elnevezésű üstököszónából, amely egy fényévnyire van a Naptól.

A kutatók szerint a Borisov és az Oumuamua észlelése csak a kezdete a csillagközi térből érkező és a Naprendszeren rövid idő alatt áthaladó objektumok sorában. Egy tanulmány szerint ilyen látogatói bármikor ezerszámra vannak a Naprendszernek, csak ezek zömmel olyan halványak, hogy a mai teleszkópokkal nem lehet észlelni őket.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.