Kezdőlap Gazdaság Nem fizet osztalékot az AutoWallis és a PannErgy
No menu items!

Nem fizet osztalékot az AutoWallis és a PannErgy

Az éves közgyűlés határozata alapján nem fizet osztalékot az AutoWallis, az erre fordítható összeg eredménytartalékba kerül a társaság növekedési stratégiájának támogatása érdekében – közölte a társaság

A részvényesek elfogadták a cég 2024-es jelentését, valamint felhatalmazták az igazgatóságot, hogy a következő 5 év során az alaptőkét legfeljebb 10 milliárd forintra emeljék, ha ez a növekedési célok vagy akvizíciók érdekében indokolt. Megújították továbbá a saját részvények vásárlását engedélyező felhatalmazást, az igazgatóság így az alaptőke legfeljebb 25 százalékának megfelelő mennyiségben vásárolhat saját részvényt.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett határozatok szerint a közgyűlés elfogadta a társaság egyedi éves beszámolóját 7,749 milliárd forint, valamint a konszolidált jelentést 7,48 milliárd forint teljes átfogó eredménnyel.

Az AutoWallis a térség 16 országában 27 járműmárkát képvisel, konszolidált árbevétele 2024-ben elérte a 398 milliárd forintot – olvasható a társaság közleményében.

Az autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Árfolyamuk csütörtökön 154 forint volt, egy éven belül 137,5 és 184 forint között változott.

Idén nem fizet osztalékot a PannErgy

Közgyűlési döntés alapján idén nem fizet osztalékot a PannErgy Nyrt., a 2024-es nyereséget eredménytartalékba helyezik – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett határozatokban.

A közgyűlés elfogadta a 2024-es anyavállalati eredménykimutatást 148 millió forintos adózott eredménnyel, valamint a 2024-es csoportszintű beszámolót, amely szerint a társaság az előző évet 1,405 milliárd forint nyereséggel zárta.

Megszavazták továbbá az alaptőke leszállítását 360 millió forintról 320 millió forintra, aminek célja a saját tőkéje más elemének növelése. Az alaptőke leszállítása a társaság tulajdonában lévő 2 millió darab saját részvény bevonásával történik, és a társaság részvényeseinek részvénytulajdonát nem érinti.

A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot saját részvények vásárlására legfeljebb 1,5 milliárd forint értékben, részvényenként legfeljebb 2072 forintos árfolyamon. Az erre vonatkozó felhatalmazás hétfőtől 2026. április 10-ig érvényes, a részvényeket tőzsdei és tőzsdén kívüli ügyletek keretében is megszerezhetik.

A PannErgy a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, árfolyama 1435 forinton állt meg az előző záráskor, az utóbbi egy évben 1290 és 1675 forint között változott.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit