Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Nem módosította alapkamatát a Bank of England
No menu items!

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

Nem módosította alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank csütörtöki bejelentése alapján a monetáris tanács az eddigi 5,25 százalékon hagyta az irányadó kamatlábat.

A Bank of England – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság központi bankja – tizennégy kamatemelést hajtott végre azóta, hogy 2021 decemberében, 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indulva elkezdte monetáris politikájának eddigi szigorítási ciklusát az inflációs nyomás enyhítése végett.

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Ez a döntés volt egyben a legszorosabb a szigorítási ciklus indulása óta: a monetáris tanács kilenc tagja közül öten szavaztak a jelenlegi alapkamat fenntartására, négyen 25 bázispontos emelésre voksoltak.

A kamattartásra voksolt Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója is. A monetáris tanács a döntésről kiadott csütörtöki beszámolójában a brit gazdaság gyenge teljesítményével és az infláció lassulásával indokolta az eddigi szigorítási ciklus leállítását.

A testület felidézi, hogy a brit statisztikai hivatal (ONS) minapi első becslése szerint júliusban 0,5 százalékkal csökkent havi összevetésben a hazai össztermék (GDP).

Mindemellett az S&P Global pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) felmérése szerint a brit gyáripari ágazat és a szolgáltatások szezonálisan kiigazított kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) augusztusban 48,6 volt, vagyis a gazdaság aktivitásának élénkülését és lanyhulását jelző tartományok 50-es határszintje alá került.

A Bank of England monetáris tanácsa szerint a történelmi távlatú visszatekintések alapján az 50 alatti BMI-értékek a hazai össztermék visszaesését jelzik.

A brit jegybank pénzügypolitikai testülete felidézi azt is, hogy a tizenkét havi összevetésben számolt infláció a várt gyorsulás helyett 6,7 százalékra csökkent augusztusban az előző havi 6,8 százalékról, és jelenleg 0,4 százalékponttal jár a monetáris tanács által a legutóbbi kamatdöntő ülés idején valószínűsített szint alatt.

Az elemzői előrejelzések átlaga 7 százalékra visszagyorsuló tizenkét havi brit inflációt valószínűsített augusztusra, mindenekelőtt az üzemanyagok drágulása miatt. A statisztikai hivatal beszámolója szerint ugyanakkor az élelmiszerek áremelkedési ütemének jelentős lassulása nagyobb hatással volt az augusztusi inflációra, mint az üzemanyagok drágulása.

Londoni pénzügyi elemzők szerint az infláció csökkenése és a brit gazdaság gyenge teljesítménye miatt látótávolságba került a Bank of England monetáris alapállásának enyhítése.

Az egyik tekintélyes londoni gazdasági elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a jegybanki kamatdöntés csütörtöki bejelentése utáni gyorselemzésében közölte: decemberre már 5 százalék alatti éves összevetésű brit inflációra számít, emellett az idei év utolsó és 2024 első negyedévében enyhe recessziót valószínűsít a brit gazdaságban.

A CEBR londoni elemzői mindezek alapján 2024 második negyedévére várják a Bank of England első kamatcsökkentését, annak ellenére is, hogy előrejelzésük szerint az éves infláció csak 2028-ban tér vissza a jegybank 2 százalékos célszintjére. (MTI)

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy Orbán sikertörténet Székelyföldről Ausztriáig

Orban Optic - áll a cégér, az ausztriai Baden bei Wien bevásárlóutcájának üzlete felett. Tulajdonosa, Orbán Éva a Székelyföldről indulva, jónéhány kihívással és előítélettel is megküzdve mondhatja mára már sikeres üzletasszonynak magát.

Ötöt lépne előre a Mömax és a Möbelix Magyarországon

Újabb bútoráruházakat nyit Magyarországon a három népszerű bútorkereskedelmi márkát - XXXLutz, Mömax, Möbelix -, összefogó MMXH Lakberendezési kft.

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.