Kezdőlap Fogyasztóvédelem Nem mondott biztos hozamot a Novis biztosító

Nem mondott biztos hozamot a Novis biztosító

Megtiltotta a Novis öt élet- és nyugdíjbiztosítási termékének magyarországi terjesztését az MNB, mert az ügyféltájékoztató nem tartalmazza egyértelműen, hogy a biztosító vállal-e tőke-, illetve hozamgaranciát.

A Magyar Nemzeti Bank hivatalból folytatott fogyasztóvédelmi célvizsgálatot a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó pozsonyi székhelyű Novis cégnél.

A jegybank vizsgálata megállapította, hogy a Novis Magyarországon terjesztett, befektetési egységekhez kötött élet-, illetve nyugdíjbiztosítási termékeinek (NIVO II, Everest Pro, Everest Pro Plusz és Wealth Insuring két módozatának) ügyféltájékoztató dokumentumai nem tartalmaztak világos, pontos, közérthető és egyértelmű tájékoztatást az előre meghirdetett hozamvállalásról, a hozamgaranciáról.

A jegybank már az eljárása során ideiglenesen felfüggesztette a Novis egyes életbiztosításainak további magyarországi értékesítését.

A korábban már megkötött szerződései alapján a biztosító továbbra is köteles a vállalt szolgáltatás nyújtására, és eleget kell tennie a szerződéses feltételekben vállalt valamennyi kötelezettségének. A Novis meglévő ügyfelei a megszokott módon fizethetik biztosítási díjaikat, és vehetik igénybe szja kedvezményüket is.

A hazai és uniós jogszabályok kivételes esetben az EU más tagállamában székhellyel rendelkező, határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosítók – tehát nem a magyar jegybank, hanem más európai uniós pénzügyi felügyeleti hatóság által felügyelt intézmények – kapcsán is lehetővé teszik az MNB számára a hazai biztosítási piac biztonságát vagy az ügyfelek érdekeit súlyosan veszélyeztető jogszabálysértő tevékenységgel szembeni fellépést. A jegybank e jogosítványával élve hozta meg mostani döntését.

Friss

Tőzsde – Gyenge kezdés Európában

Indexcsökkenéssel nyitott hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok túlnyomó többsége.

Bombariadók Oroszországban: bitcoint követelnek

Bombafenyegetést kapott e-mailen számos közintézmény Oroszország-szerte. A fenyegetett objektumok között vannak kórházak, bíróságok, valamint a szentpétervári Ermitázs és a pulkovói repülőtér is.

Terjed a sertéspestis Pest megyében

A korábban fertőzötté vált budakeszi zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nébih laboratóriuma. A vírust két elhullott vaddisznóból mutatták ki.

BÉT – Emelkedést vár az elemző

Emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Hírek

Bombariadók Oroszországban: bitcoint követelnek

Bombafenyegetést kapott e-mailen számos közintézmény Oroszország-szerte. A fenyegetett objektumok között vannak kórházak, bíróságok, valamint a szentpétervári Ermitázs és a pulkovói repülőtér is.

Jogerősen elítélték a Telekomot meghekkelő fiatalt

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek.

Vizet hozott a Naprendszerbe – vasárnap megfigyelhető

Egyre fényesebb és nagyobb a Naprendszeren át száguldó csillagközi üstökös, a Borisov-üstökös. Az égi vándor vasárnap nagyobb amatőr csillagászati távcsövekkel is megfigyelhető lesz.

Tejfehérje-allergia ellen anyatejjel

Az anyatej hozzájárulhat a kisgyermekkorban kialakuló, a gyermekek három százalékát érintő tejfehérje-allergia megelőzéséhez - közölte az Első 1000 nap program.

Az MNB 22,5 millió forintra bírságolta a nedolgozz.hu működtetőjét

A Magyar Nemzeti Bank 22,5 millió forint bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott

Tanárkéselés: Palkovics László telefonon kért tájékoztatást

A győri tanárkéselésre reagált az szakképzési intézmények fenntartója, az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Mint közleményükben fogalmaztak: megdöbbenéssel fogadta a győri iskolában történt késelés hírét.

Tudósok vizsgálták a slágerek titkait

Egy kutatócsoport az amerikai Billboard slágerlistán szereplő klasszikus popsikerek több tízezernyi akkordhangzását elemezték ki statisztikailag. A tudósok úgy vélik, megfejtették a jó dalok írásának titkát. 

Kisebb mínuszok jönnek – néhol ónos szitálás

Jellemzően borult, párás idő lesz a hét végén. Kissé mérséklődik a hideg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Tanárnőjét késelte meg egy diák Győrben

Egy 17 éves diák többször megszúrta tanárnőjét csütörtök délben egy győri iskolában.

BKK – Kártyával is rendezhető az utólagos pótdíj

Immár bankkártyával is kifizethetik a határidőn túli pótdíjat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain bliccelők. Az érintetteknek értesítő levelet küldenek.

Többszintű társadalomban élnek a gyöngytyúkok

Többszintű társadalmat fedeztek fel a keselyűfejű gyöngytyúkok (Acryllium vulturinum) egy populációját vizsgálva német tudósok.

Lehullt a lepel a Habsburg-áll titkáról

Belterjesség okozta a Habsburgok jellegzetes előreálló alsó ajkait - közölték spanyol kutatók, akik a család 15-17. században élt tagjait vizsgálták.

Gazdaság

Az ÁSZ átgondolt áfacsökkentésre int

Az áfa csökkentése a termékek felénél nem mérsékelte a fogyasztói árakat, ezért az áfacsökkentés elhatározása előtt átgondolt értékelés szükséges - erre az Állami Számvevőszék legfrissebb elemzése figyelmeztet.

Az MNB 22,5 millió forintra bírságolta a nedolgozz.hu működtetőjét

A Magyar Nemzeti Bank 22,5 millió forint bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott

Magyar kilátások. Az IMF javította prognózisát

Az IMF tovább javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.

Az Európai Tanács elnöke szorosabb gazdasági és monetáris uniót akar

A gazdasági és monetáris unió elmélyítése, valamint a bankunió erősítése mellett érvelt az Európai Tanács elnöke az Európai Unió fő vezetőinek brüsszeli munkamegbeszélésén.

Matolcsy: új, kihívásokkal teli világrend alakul

A technológia és a pénz forradalmának jelenlegi korszakában új világrend alakul, az új kihívásokra pedig a jegybankoknak is meg kell találniuk a megfelelő válaszokat - hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Kevesebb a hamis forint

A Magyar Nemzeti Bank napi gyakorisággal monitorozza a pénzhamisítás helyzetét, tavaly 42 százalékkal csökkent a kiszűrt hamis forintbankjegyek száma.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom