Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország. Ötödik hónapja romlik a gazdasági hangulat
No menu items!

Németország. Ötödik hónapja romlik a gazdasági hangulat

A várakozásoknál nagyobb mértékben romlott októberben a ZEW német gazdasági hangulatindexe. A visszaesés után a mutató a koronavírus-válság mélypontja, vagyis tavaly március óta a legalacsonyabb értéket vette fel.

A gazdaságkutató intézet kimutatása alapján októberre vonatkozóan az előző havihoz képest 4,2 ponttal 22,3 pontra csökkent a gazdasági hangulatindex. Az index kisebb lett a 24,0 pontos piaci várakozásnál is.

A ZEW hangulatindexe a befektetők megítélését tükrözi az elkövetkező hat hónap kilátásaira vonatkozóan. A felmérés alapján elsősorban a beszállítói láncokban jelentkező fennakadások, az alapanyag- és alkatrész-ellátás szűkössége miatt ítélik meg kedvezőtlenebbül a kilátásokat. A hangulat elsősorban az exportorientált ágazatokban romlott, a járműiparban, a vegyiparban és a gyógyszeriparban, ahol a profit jelentős csökkenésére számítanak.

Az index októberben már az ötödik egymást követő hónapban csökkent, és az elért érték a legalacsonyabb lett a koronavírus-válság mélypontján, tavaly márciusban elért mínusz 49,5 pont óta.

A következő havi, áprilisi 28,2 pontja is magasabb lett a mostani októberinél. Azóta az index az idén májusban érte el a legmagasabb értékét, 84,4 ponton, ami 21 éves csúcs volt, majd minden hónapban csökkent.

A kilátások megítélése mellett az aktuális német gazdasági helyzet megítélése is romlott a befektetők körében. A vonatkozó index 10,3 pontot veszített az előző havi 31,9 ponthoz képest és 21,6 ponton állapodott meg októberben, alacsonyabban a 28,5 pontos piaci várakozásnál.

Az aktuális gazdasági helyzet megítélését számszerűsítő mutató mélypontja tavaly májusban volt, mínusz 93,5 ponton, bár már áprilisban is mínusz 91,5 pontra zuhant az előző havi 43,1 pontról. Az index pozitív értéket csak az idén júliusban vett fel, 21,9 pontot, ahonnan a szeptemberi 31,9 pontig emelkedett.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vecsési olajmező: az MNB megbírságolta a Molt

A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Földbe állt a lakossági hitelezés

Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Jön az orosz olajársapka, de Magyarország mentességet kapott

Az Európai Unió és a G7-csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását. Szijjártó Péter a döntést követően elmondta, Magyarország mentességet kapott az olajársapka alkalmazása alól.

Edward Snowden orosz lett

Letette az orosz állampolgársági esküt, és megkapta új személyi igazolványát Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus - jelentette ki a férfi ügyvédje, Anatolij Kucserena a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Hírek

Vecsési olajmező: az MNB megbírságolta a Molt

A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Edward Snowden orosz lett

Letette az orosz állampolgársági esküt, és megkapta új személyi igazolványát Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus - jelentette ki a férfi ügyvédje, Anatolij Kucserena a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Ebben a két városban a legdrágább az élet a világon

Szingapúrban és New Yorkban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) éves globális felmérésében (Worldwide Cost of Living, WCOL).

A Magyar Bankholdingtól érkezik az ÁSZ új alelnöke

Szomolai Csaba lesz az Állami Számvevőszék egyik alelnöke Holman Magdolna helyett, aki november 30-i hatállyal mondott le alelnöki tisztségéről.

Megvan, ki váltja Lantos Csabát a MET Csoport élén

A MET Csoport Igazgatósága Lakatos Benjamint választotta meg új elnöknek - közölte a svájci központú energiavállalat.

Részleges vasárnapi boltzár jön Horvátországban

A horvát kormány döntött az üzletek részleges vasárnapi zárva tartásáról - közölte Marin Piletic munkaügyi miniszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján.

Szlovákiában befagyasztották az áram lakossági árát

Szlovákiában jövőre a gáz és a távfűtés lakossági ára 15 százalékkal emelkedik, az áram ára pedig nem változik - jelentette Eduard Heger szlovák miniszterelnök.

Már kaphatók a 2023-as éves és megyei autópálya-matricák

Csütörtöktől kaphatók a 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) honlapján, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél.

Gazdaság

Földbe állt a lakossági hitelezés

Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Hamarosan kereskedőtől is vehetünk fel pénzt ingyenesen

Havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értében díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - a többi között ezt is tartalmazza a pénzügyi szektort érintő javaslatcsomag módosítása, amelyet pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.

Megállt a hitelek drágulása, két nagybank már csökkentette a kamatait

Korán jött a Mikulás a banki ügyfeleknek, akik olyat láthatnak a hitelfeltételek hó eleji változtatásakor, amire utoljára tavaly volt példa. Elmaradt a megszokottá vált kamatemelési hullám, két nagybank pedig már csökkentette is a kölcsönei kamatát - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Januártól jöhetnek a 37 százalékos személyi kölcsönök és az 52 százalékos hitelkártyák

Január elsejétől 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató, a hitelkártyák esetén pedig 52 százalékot is elérheti ez a mutató. 
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom