Hirdetés
Kezdőlap Hírek Nemzetközi harc a műanyagszennyezés ellen - dollármilliárdokból
No menu items!

Nemzetközi harc a műanyagszennyezés ellen – dollármilliárdokból

Alliance to End Plastic Waste (AEPW) néven nemzetközi szövetség jött létre a globális műanyagszennyezés visszaszorítására. A vegyiáru- és műanyaggyártókat, továbbá kereskedő és hulladékgazdálkodó cégeket tömörítő szövetség elnöke azonnali cselekvésre szólított fel.

A szervezetben részt vevő Procter&Gamble szerint az AEPW több mint 1 milliárd dollárt különít el műanyag-szennyeződések felszámolására. A keretet 5 éven belül 1,5 milliárd dollárra bővítik, továbbá új megoldásokat dolgoznak ki hulladékkezelésre és feldolgozásra.

A teljes műanyag-értékláncot lefedő kezdeményezés első projektjei közül kiemelték az integrált hulladékgazdálkodási rendszerek kialakítását, valamint az óceánok védelmét. Előbbit a települési önkormányzatokkal indítanák, utóbbi pedig a délkelet-ázsiai térségre összpontosítana, hiszen a térség öt országa bocsátja ki az óceánba jutó műanyagok 60 százalékát az Ocean Conservancy környezetvédő szervezet szerint.

A műanyagszennyezés visszaszorítását emellett információs és adatgyűjtési projektekkel, a helyi igényeket feltérképező nemzetközi együttműködésekkel is segítenék.

A szövetség munkája a következő hónapokban hulladékgyűjtő és hulladékkezelő beruházásokkal, újrafeldolgozó technológiák fejlesztésével, közösségi mozgósítással és felvilágosítással, valamint a környezetbe jutott műanyagok begyűjtésével folytatódik.

A szövetséget vezető David Taylor, a Procter&Gamble elnök-vezérigazgatója azonnali cselekvést sürgetett és csatlakozásra szólította föl minden érintett vállalatot. Antoine Frérot alelnök, a Veolia vezérigazgatója az összefogást azzal indokolta, hogy egy ország vagy cég sem tud önállóan megbirkózni a műanyagok újrahasznosításával. Az ehhez kapcsolódó közös erőfeszítések ugyanakkor hosszú távon megtérülnek – tette hozzá.

Az AEPW a Procter&Gamble mellett a BASF, a Berry Global, a Braskem, a Chevron Phillips Chemical Company LLC, a Clariant, a Covestro, a Dow, a DSM, az ExxonMobil, a Formosa Plastics Corporation USA, a Henkel, a LyondellBasell, a Mitsubishi Chemical Holdings, a Mitsui Chemicals, a NOVA Chemicals, az OxyChem, a PolyOne, a Reliance Industries, a SABIC, a Sasol, a SUEZ, a Shell, a SCG Chemicals, a Sumitomo Chemical, a Total, valamint a Veolia és Versalis csatlakozásával jött létre. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.