Kezdőlap Gazdaság NGM: csökkent az államháztartás GDP-arányos hiánya 2024-ben
No menu items!

NGM: csökkent az államháztartás GDP-arányos hiánya 2024-ben

Illusztráció: Bigstock

A 2024-es költségvetés a háborús helyzetben is garantálta az ország, a magyar családok és a nyugdíjasok védelmét. A 2024-es évben a kormány a nehéz külső körülmények ellenére is következetesen kiállt a magyar gazdaságpolitika eredményeinek megőrzése mellett, a költségvetés biztosította a honvédelmi, rezsivédelmi, családpolitikai és a nyugdíjak értékét megőrző forrásokat.

Mindezeken túl a kormány jelentős mértékben javította az egyensúlyi mutatókat, a 2023. évi 6,7 százalékról érdemben csökkent a GDP-arányos hiány a tavalyi évben – hangsúlyozta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének december végi helyzetéről szerdán kiadott részletes tájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Tavaly december végén az államháztartás központi alrendszere 4095,8 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 4003,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 138,2 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 230,1 milliárd forintos hiányt mutattak.

A központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző évhez viszonyítva 8,7 százalékkal magasabban teljesültek.

A kiadások között nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra tavaly összesen 6853,9 milliárd forintot fordítottunk, ez 474,2 milliárddal magasabb összeg, mint 2023-ban. Ennek köszönhetően nemcsak megőrizték, hanem tovább növelték a nyugdíjak reálértékét. Az összes kiadásból a 13. havi nyugdíj és ellátás kiadási összege 520,2 milliárd forintot tett ki – emelte ki az NGM.

A Babaváró támogatásokra összesen 208,3 milliárd forintot költött a kormány 2024-ben, ez 31,3 milliárd forinttal haladja meg a 2023-ban folyósított forrásokat.

Továbbra is meghaladja az egy évvel korábbi kifizetéseket az egészségügy területén gyógyító-megelőző ellátásra fordított összeg.

Erre a célra a kormány 2024-ben 274 milliárd forinttal többet, 2684,1 milliárd forintot költött, ami magában foglalja az ápolók 2024 márciusától végrehajtott béremelésének többletkiadását is. Az oktatásban, szakképzésben dolgozó tanárok bére pedig átlagosan 32,2 százalékkal emelkedett, ami 406,1 milliárd forint többletkiadást jelentett.

2024-ben az államháztartás GDP-arányos hiánya jelentősen csökkent a 2023. évi 6,7 százalékhoz képest 2024-ben az eredményszemléletű hiány GDP arányosan várhatóan 4,8 százalék körül alakul.

A részletes tájékoztató megerősítette, hogy a kormány 2025-ben is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását.

Az idei évre bővülő gazdasági teljesítmény, magas foglalkoztatottság és tovább növekvő bérek mellett csökkenő államadóssággal és 3,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal számolnak.

A központi alrendszer december végi 38 038,2 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 1206,3 milliárd forinttal, 3,3 százalékkal magasabb összegben alakultak.

A központi alrendszer december végi 42 134,0 milliárd forint összegű kiadásai 866,6 milliárd forinttal, 2,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát.

Magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest többek között a családügyi és normatív támogatások, a költségvetési szervek kiadásai, valamint a kamatkiadások.

A központi költségvetés adóssága 2024-ben 4613,8 milliárd forinttal növekedett és 55 479 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a devizaadósság 2879,5 milliárd forint emelkedéssel 16 557,8 milliárd forintra nőtt és a teljes adósság 29,8 százaléka volt – derül ki a jelentésből.(MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

111 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére.

Itt az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.

Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Hírek

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.