Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Növekedési várakozások - kitarthat a lendület
No menu items!

Növekedési várakozások – kitarthat a lendület

Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi növekedése. Az elemzők szerint kitarthat a lendület, az év egészére gyorsabb bővüléssel számolnak, mint a kormány és a jegybank. 

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a GDP.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, hogy a magyar gazdaság második negyedéves növekedési üteme felülmúlta az elemzői várakozásokat, a féléves adatok 2004 óta a legmagasabbak. A vártnál erősebb adat azért meglepő, mert a havi ágazati adatok egyértelmű lassulást vetítettek előre. Részletes adatok híján saját számításaikra hagyatkozva úgy ítélte meg, hogy az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor teljesítménye is valószínűleg lassult. Az eurózónához képest továbbra is nagyjából 3,5 százalékpont feletti növekedési többletet tud felmutatni a magyar gazdaság.

Az ING Bank szakértőinek várakozásai szerint az év második felében folytatódhat a lassulás, amely elsősorban a külső környezet romlásával magyarázható. A kereskedelmi háború eszkalálódása, a globális lassulás, a német ipar gyengélkedése és a Brexit körüli bizonytalanságok hatása egyre inkább érződik majd a magyar gazdaság teljesítményén. Várakozásaik szerint az év egészében 4,5 százalékos lehet a GDP növekedése, amely optimistább mind a kormány – eddigi – 4,0 százalékos, mind pedig a jegybank 4,3 százalékos előrejelzésénél.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben a várakozásokat meghaladó második negyedévi növekedéshez, noha az ipar és az építőipar növekedése jelentősen lassult az első negyedévhez képest. A GDP felhasználási oldalán a gazdasági növekedés motorja a kétszámjegyű bérdinamika miatt növekvő fogyasztás, valamint a szinte minden területen jelentkező beruházási bumm lehetett. A beruházásokat nem csupán az uniós források húzzák, hanem a soha nem látott mértékű működőtőke-beáramlás is – tette hozzá az elemző. Az idén eddig mintegy 1220 milliárd forintnyi beruházásról született döntés a tavalyi 1380 milliárd forint után, jegyezte meg.

A második fél évben a családvédelmi akcióterv és a gazdaságvédelmi akcióterv is lökést adhat a gazdaságnak, és ellensúlyozhatják a külső környezet negatív hatásait, így csak fokozatos lassulás várható, éves átlagban pedig a GDP növekedése elérheti a 4,8 százalékot a tavalyi 4,9 százalék után.

Suppan Gergely kitért arra is, hogy a magyar GDP növekedése messze felülmúlta a 4,4 százalékos román, az 1,9 százalékos szlovák, valamint a 2,7 százalékos cseh növekedést, egyúttal kifejezetten erős felzárkózásra utal, mivel az előzetes adatok szerint az euróövezeti növekedés csupán 1,1 százalékos volt a második negyedévben, így fennmaradt Magyarország négy százalékpontos növekedési előnye.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a piaci várakozásoknak megfelelően lassult, annál azonban kisebb mértékben a GDP növekedési üteme. A 4,9 százalékos adat kiemelkedőnek számít és feltehetően továbbra is az egyik legmagasabb érték az Európai Unióban. A GDP-adatokban egyelőre csak korlátozottan jelent meg, hogy a kiskereskedelmi forgalom, az ipari és az építőipari termelés növekedése lassult, és az is, hogy a legfontosabb kereskedelmi partner, Németország gazdasági teljesítménye csökkent. A GDP motorja továbbra is a változatlanul erős bérdinamika hajtotta fogyasztás maradhatott, de jelentős szerepe lehetett a beruházásoknak is.

Az év hátralévő részében várhatóan tovább lassul majd a GDP növekedési üteme, de az év egészére a Századvég szakértői így is dinamikus, 4,5 százalékos növekedést várnak, amire külső tényezők jelentenek kockázatot elsősorban  a német gazdaság teljesítménye, a Brexit körüli bizonytalanság, illetve a vámháború fokozódása.

Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemzője is azzal kezdte kommentárját, hogy a második negyedévi GDP-adat felülmúlta a 4,6 százalékos várakozásukat, ám a növekedés szerkezete egyelőre nem ismert, hiszen a részletes adatokat majd csak augusztus 30-án publikálja a KSH. A hivatal szűkszavú kommentárját úgy értékelte, hogy az az összkép nagyon hasonló volt az első negyedéves gazdasági növekedéshez, ám a mezőgazdasági szektor körül számottevő a bizonytalanság. Felhasználói oldalon valószínűsíthetően továbbra is épen maradhattak a belső növekedés motorjai, a lakossági fogyasztás és a beruházások.

A kilátásokat illetően az Erste elemzői úgy látják, hogy a feszes munkaerőpiac, a folytatódó bérkiáramlás, a magas szinten lévő fogyasztói bizalom nem igazán sugallja a fogyasztás lassulását az idei évre. A beruházások növekedése továbbra is magas maradhat, lassulhat azonban az ipari termelés növekedése, amennyiben a júniusi negatív ipari adat valóban az európai lassulás tartós begyűrűzésének előhírnöke volt. Az idei teljes évi gazdasági növekedésre az első félévi 5,1 százalék után 4,5 százalékot prognosztizálnak felfelé mutató kockázatokkal.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.