Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Nyaralóhajózási program. Tíz hajó bérelhető a Tiszán nyártól
No menu items!

Nyaralóhajózási program. Tíz hajó bérelhető a Tiszán nyártól

Megérkezett Magyarországra a nyaralóhajózási programban vásárolt húsz hajóból az első, a Nicols Estivale Octo típusú hajó az Utazás kiállításon látható – jelentette be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Kiemelte, a közbeszerzésen nyertes francia Nicols cég az idén május végéig ezen kívül további 9, majd 2020-ban újabb 10 járművet szállít le.

Révész Máriusz. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy a gyártó a közbeszerzési eljárás eredményeként a listaárnál olcsóbban és magasabb felszereltséggel szállítja a húsz járművet.

Beszámolt arról is, hogy a nyaralóhajózási programban szereplő 11 kikötőfejlesztésre kiírt tenderre beadott ajánlatokat érvénytelennek nyilvánították, mert azok közül a legolcsóbb is 30-40 százalékkal meghaladta a tervezett 1,6 milliárd forintos keretet.

A Mahart szakemberei és különböző tervezők véleménye alapján az a döntés született, hogy a kikötőfejlesztési feladatot 5 kisebb egységre bontják, hogy az előirányzott költségvetésen belül megvalósuljon a beruházás – tette hozzá.

Révész Máriusz kiemelte, hogy az idén kísérleti jelleggel tíz hajóval elindul a nyaralóhajózás a Tisza-tó, Felső-Tisza vidéken, amely a térség településeinek új turisztikai lehetőséget is jelent. A kikötőfejlesztés csúszása miatt pedig ideiglenes megoldásokat biztosítanak – tette hozzá.

A hajókat szállító francia cég biztosítja azt is, hogy a magyar nyaralóhajózási útvonalak bekerüljenek a 14 európai országot tartalmazó Nicols katalógusba, így a magyar turisztikai lehetőségek iránt jelentős külföldi érdeklődés várható – mondta a kormánybiztos.

A nyaralóhajózási programot a kormány 2017 decemberében indította, 2020-ig 4,6 milliárd forintos kerettel számol, amelyből a Mahart húsz nyaralóhajót vásárol és húsz kikötőt épít.

Baráth Gergely, a nyaralóhajózási program vezetője az MTI-nek korábban elmondta: a hajók beszerzése optimista számítások szerint 7-8 éven belül megtérül.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.