Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Nyert az Apple az EU ellen: nincs rekordbírság
No menu items!

Nyert az Apple az EU ellen: nincs rekordbírság

Az Európai Unió Törvényszéke hatályon kívül helyezte az Európai Bizottság Apple ellen hozott határozatát: a cégnek nem kell visszafizetnie Írországnak a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.

Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság 2014 nyarán indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az Apple amerikai informatikai óriáscég és az ír adóhatóság közötti, adókedvezményről szóló megállapodás sérti-e a szabad versenyt.

Az uniós bizottság 2016 augusztusában azt állapította meg, hogy tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott.

A bizottság arról határozott, hogy a nagyvállalatnak 13 milliárd eurót (akkori árakon körülbelül 4 ezer milliárd forint), valamint kamatait kell visszafizetnie az ír államnak.

Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett.

Keresetében a brüsszeli testület emlékeztetett arra: az uniós szabályok tiltják, hogy a tagállamok például tiltott adókedvezményekkel tisztességtelen előnyökhöz juttassanak bizonyos kiválasztott cégeket.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű törvényszéke ítélete szerint Brüsszelnek nem sikerült “megfelelő jogi szempontok szerint bizonyítania”, hogy az Apple gazdasági előnyt szerzett volna az ír adóhatósággal kötött megállapodás révén.

A bírák szerint az Európai Bizottság tévesen állapította meg, hogy a feltételezett kivételes gazdasági előny állami támogatás nyújtásának minősült. Az uniós bizottságnak egyebek mellett bizonyítania kellett volna, hogy a szerzett bevétel az írországi fióktelepek által ténylegesen végzett tevékenységek értékét tükrözi.

Noha a megtámadott adóügyi határozatok részben “hiányosak és esetenként következetlenek”, az uniós bizottság által feltárt hiányosságok önmagukban nem elegendőek az uniós szerződések vonatkozó rendelete értelmében vett tiltott gazdasági előny fennállásának bizonyításához – emelte ki ítéletében az uniós törvényszék.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.