Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Okosan a pénzzel
No menu items!

Okosan a pénzzel

Elsősorban a tanulókra koncentrál a pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégia a kormány által már elfogadott első kétéves cselekvési terve, ugyanakkor a programokkal a felnőtt lakosságot is meg kívánják szólítani – mondta Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár sajtótájékoztatón Budapesten.

Amennyiben a lakosság okos pénzügyi döntéseket hoz, összehasonlítja a különféle termékeket, az a pénzügyi szolgáltatókat arra ösztönzi, hogy versengjenek, az ügyfelek igényeihez szabják az ajánlataikat – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.

A pénzügyi tudatosság javulásának egyik fő mérföldköve szerinte az lenne, ha minél több családban készülne költségvetés a várható bevételekről és kiadásokról.

Egyelőre Magyarországon a családok mindössze 25 százaléka állít össze büdzsé-tervezetet, miközben Nyugat-Európában ez az arány 70 százalék körüli - jegyezte meg Balogh László.

Fontos lenne az is, hogy minél többen lehetőségükhöz mérten tegyenek félre pénzt, és megtakarításaikhoz megfelelő hozamot nyújtó konstrukciót válasszanak – ecsetelte a PM szakpolitikusa. Az OECD felmérése alapján Magyarországon mindössze a lakosság 16 százaléka válogat a termékek közül, hasonlítja össze a lehetőségeket.

A pénzügyi termékek behálózzák az emberek életét, egyben kitűnő lehetőségeket, de veszélyes csapdákat is jelentenek - így fogalmazott Balogh László.

Balogh László a cselekvési terv kulcsfontosságú elemének nevezte, hogy a nemzeti alaptantervbe bekerüljön a pénzügyi tudatosság oktatása. Az ismeretanyag átadásának élményalapúnak kell lennie – hangsúlyozta utalva arra, hogy a pedagógusok képzése is fontos feladat.

A felnőtt lakosság elérésének az egyik módja szerinte az, ha a diákok hazaviszik a tudást – tette hozzá utalva arra, hogy más csatornákon, például médiakampányokkal és tájékoztató anyagokkal is készülnek az aktív korúak megszólítására.

Kiemelte: a 2018-ra és 2019-re vonatkozó cselekvési terv a nagy ívű, hét évre szóló stratégiát aprópénzre váltja, határidőket és felelősöket állít a programsorozat céljai mellé.

A pénzügyi tudatosság javítása Magyarországon jó a családoknak, a pénzügyi szolgáltatóknak és az egész nemzetgazdaságnak is - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Az államtitkár arra is kitért, az Okosan a pénzzel nevű hét éves stratégia végrehajtása már megkezdődött, tavaly szeptembertől a szakgimnáziumokban a pénzügyi ismeretek már bekerültek a tananyagba.

Úgy fogalmazott, hogy a visszajelzések a témában rendkívül pozitívak. Hozzátette azt is, hogy a Pénz7 című eseménysorozat keretében 200 ezer diák vett részt speciális előadásokon a pénzügyek témájában, ami európai szinten kiemelkedő eredmény.

Újságírói kérdésre elmondta, különféle indikátorokon keresztül tervezik a programsorozat eredményességének a mérését. Szintén a sajtó felvetésére arról is beszélt, hogy egyelőre még a teljes cselekvési terv költségvetési keretösszege nincs véglegesítve. Az MTI kérdésére megjegyezte: ennek technikai oka van, a programoknak sok gazdája van, a PM mellett például a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék is.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni

Jelentősen növekedhet az okoszebrák száma Magyarországon

Az út két szélén elhelyezett érzékelők és az útburkolatba helyezett nagy fényerejű LED prizmák villogó jelzéssel hívják fel az autósok figyelmét, mielőtt a gyalogos a zebrára lép.

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.